Légszűrő [U]
Filed Under (Élet, Motor) by inti on 04-05-2010
Ma megyek az Olajshopba átvenni a légszűrőt a motoromhoz.
Nagyjából másfél hónapja lett átnézve, hogy minden rendben legyen vele az idei szezonban is. Eddig nem nagyon volt szétszedve, mert működött, semmi baja nem volt, de most szakember csinálta, szépen megnézett mindent. Azaz nézett volna, mert légszűrő helyett valami összegányolt újságpapír halmot talált. Mondta, hogy hát ez jól van így… nagyjából, de azért nem ártana bele rendes.
A 400-as BROS japán belpiacos motor, vagyis lényegesen kisebb darabszámban készült mint a nemzetközi darabok, ritkaságnak számít. A lámpájában pl. nem volt EU szabvány foncsor, a forgalmi vizsgáztató majdnem kivágott vele a KPM-től. Én mindent rendesen szabályosan akartam csinálni… neki meg szar napja volt. Mindegy is, ez már évekkel ezelőtt volt és megoldottuk akkor. A lényeg, hogy ritka motorba drága lesz az alkatrész. Szerencsémre a BROS-nak van két nagy testvére, amiket a szigetországon kívül is árultak, a 600-as REVERE és a 650-es HAWK, amikbe ugyanaz szűrő kell, mint nekem.
Elkezdtem keresgélni a neten, és meglepetésemre elég gyorsan találtam egy K&N márkájú légszűrőt, amit több helyen is forgalmaznak itthon. Egyik ilyen hely volt a Láng autóalkatrész, ami ráadásul egy köpésre van a lakásomtól. Telefonáltam, 32 ezer, aha… Kicsit jobban kezdtem keresgélni, és találtam HifloFiltro márkájút, na, erre már egy barátságosabb 16 ezret mondtak, DE ők ilyet csak 4 hét múlva hozatnak. Ejha, ez ám a ritkaság, sebaj, majd beugrok megrendelni… gondoltam.
Egyik reggel bementem és mondtam, hogy mi kellene. Ja, hogy ezzel a márkával külön ember foglalkozik, és ő most külföldön van? Jó, majd legközelebb. Legközelebb csak nem volt benn, de felhívták nekem és megadtam az email címem, majd értesítenek… azóta is.
Na, ekkor lett elegem és elkezdtem nézelődni más cégeknél is. Mit ad Isten, egy budapesti boltnak – az említett Olajshop – a honlapján van, és 12 ezer. Megrendeltem kedden, pénteken jött az email, hogy megvan mehetek érte.
Na most én nem akarok itt messzemenő következtetéseket levonni, de:
Láng: 4 hét, 16 ezer
Olajshop: 3 nap, 12 ezer
Igaz, hogy nincs a szomszédban, mert ki kell mennem HÉV-vel Csillaghegyre, és még onnan is egy jó pár száz méter séta, de szerintem megéri.
Update: A boltot kimondottan könnyen megtaláltam. Odaérve mondtam az eladónak, miért jöttem. Rögtön hozta: “Ez a kis doboz ilyen drága?”… hehe. Lehetett bankkártyával fizetni, ami különösen tetszett. Egy nagy zöld kartondobozban kaptam meg a cuccot. Látszólag úgy volt kialakítva, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig beleférjen minden szűrőtípus. A termék viszont elég igényesen van megcsinálva, sehol egy sorja a műanyagon, a drótháló szépen leszegve, csavarral rögzítve, a szűrőbetétek tiszták, és kimondottan jól néz ki a piros-fekete kontraszt. Elégedett vagyok. Lehet a hétvégén be is lesz szerelve.


