A múlt hétvége ruha ügyben elég kriminálisra sikerült. Ami megadhatta magát, az megadta.

Kezdődött a cipőmmel. Még talán fél éve sincs, hogy a Humanicban vettem egy klassz fekete Marc utcai cipőt. Önmagamhoz képest még vigyáztam is rá, a tél nagy részében hótaposóban jártam és  nem félcipőben. Ennek ellenére elkezdett szakadozni a cipőfűző lyukainál a felső velúr rész. Hát, remek – gondoltam ezt akkor, nagyjából 1 hónapja. Az elődje, egy fekete Merrell másfél év után került a polcra, úgy hogy még manapság is felveszem néha, arról nem is beszélve, hogy abban lenyomtam egy egész telet. Mindegy, nem különösebben zavart a kis szakadás, erre péntek délután megyek ki az irodában a teraszra (Helló, szia, szevasz ) és beleakad az ajtó alján található kis fém szarba az oldala, és ki is szakítja… “oh, hogy az a…”

Este a Westendbe mentünk posztapokaliptikus, hídalattalvós, kannibálost nézni, és gondoltam egyet, nem is tudom már hányadik alkalommal, bementem a Tisza üzletbe az elsőn. Eddig sose találtam ott olyan színösszeállítást, ami tetszett volna, de aznap délután (a cipő elszakítása utáni internetes keresgélés közben) találtam egy megfelelőt: Szürke-fehér velúr Astoria. Mondom az eladónak mi kéne, de jól nézzen körül, mert 45-ös a lábam és ilyen keskeny cipőkből 47-es is szokott kelleni. Jön vissza: csak 45-ös van. Felpróbáltam azért, hátha és alig hittem, de pont jó volt. Meg is vettem. Szakadt ment a dobozba, az újat meg hagytam a lábamon. 

De ezzel még nem volt vége. Másnap este a Duna Plázában egy sikeres mozdulat után a kord nadrágomon is megadta magát az a rész, ami eléggé ki volt már kopva. Az előző napi események után itt már csak rövid gondolkozás következett és a Vögelében vettünk egy másikat, ami mellesleg már régóta hiányzott a ruhatárból. Évek óta nem volt kék farmerem, koptatott meg sose. Fizetés után azt is átvettem, és már abba mentem haza. (Nem mellékesen, végre megtanultam a nadrág méretem is.)