Mikor feltettem a Halo 3 ízelítőjéből a képeket, már akkor sem éreztem igazán a Képek közé valónak, de ilyesmiért még nem nyitottam új galériát. Viszont most, hogy felkerültek a Pókember 3 képei, elérkezett az ideje ennek is. Szóval innetől fogva bármilyen filmmel, vagy játékkal kapcsolatos kép ott lesz megtalálható.
All posts in “Blogdev”
Képkommentek
Mostantól már lesznek kis szövegek is a képek meg a rajzok alatt a galériákban. Kezdetnek a raftingos képeket szórtam tele megjegyzéssel. Épülünk szépülünk!
Változások a kukában
Hát nem jött be. Tudom állandóan változtatgatom a blogom, de hát keresem azt ahogy nekem tetszik, és akkor majd olyan marad. Ez a múltkori Vistás fellángolás nem jött be. Sőt… elég szar lett, és egy csomó szívás volt vele. Most egy egyszerűbbet csináltam. Ez kicsit közelebb áll már hozzám. Lokalizáltam az arhívumot is, nincs már benne idegen nyelvű susmus. Majd még lesz ez-az, de kezdek megállapodni.
Változások folyt. – Galéria
Rendberaktam a galériát, most már ott is a szép új design megy, lehet képeket nézegetni. Hamarosan felkerülnek a raftingos képek, egy kis élménybeszámolóval együtt… hát nem jutottam még odáig tenger teendőim közepette, na!
Változások
Elkövettem néhány dizájn változtatást, elég sok munka árán. Kicsit hasonlít most ilyen Word féle szövegszerkesztőhöz, hogy a postok egy-egy lap egy süllyesztett munkaterületen. A blog rész kész lett, viszont elég nagy összevisszaság lett a képeknél, de azt majd később.
Vakáci-ó-méter
Mefinek hála felkerült az oldal fejlécébe egy kis Vakáció visszaszámláló.
Ez az én, és még jó pár sorstársam esetében, június 30-án jár majd le.
Teve figyelő
Tegnap írtam egy kis scriptet, ami a Teveclub-ról kérdezi le a tevém adatait. Szóval ez most csak az Edéről szól, de persze más tevéket is meg tud mutatni, de egyelőre csak őt. Hogy mindig tudjam jól van-e
Csinosodás
Megirigyeltem a freeblogosok csinosodási lázát, és én is szépítgettem ezt-azt itt a blogon, remélem tetszik. A bejegyzések most jobban elkülönülnek, talán még jót is tett ez a kis újítás.
Kiszélesedtünk
Mint, ahogy az észrevehető szélesebb lett a blog, nagyobb teret kaptak a bejegyzések, és kicsit összenyomtam az oldalsó oszlopot. Az így felszabadult helyre pedig bekerült a galéria modul főoldali része. 3-3 albumot mutat a Rajzok és a Képek közül. Rájuk kattintva az adott album képei érhetők el. Van itt még kis pöttyös csík, meg ez az.
További jó olvasgatást!
Rajzok
Tökéletesítettem a galéria modult, ami alapvetően a Képekhez készült, így most már több galéria is kezelhető. Ennek köszönhetően már gyerekjáték volt megcsinálni a Rajzok részt, ahova a régi oldalamon is fent lévő rajzaim kerültek, illetve kiegészültek a plakátokkal, és néhány azóta készült új illusztrációval. Folyamatosan bővítgetem majd innentől kezdve, elég sok elmaradásom is van.
A galéria modul pedig most pihenőt kap, de tervezem még hogy bővítem egyéb funkciókkal, de ez a jövő zenéje…