Subscribe to Rss Feed : Rss

Üdv!

Majd itt lesz valami...

KoInKuT

Filed Under (Egyetem, Freeblog, Java) by inti on 15-12-2005

Kossuth, Inti, Qbi (Kubi) és Tücsi

Ez a kis csapat, és a név egy pozitív élmény volt életem elmúlt tizenegy hetében. Szeptember közepe volt már, mikor is végre kialakult, hogy mi négyen együtt fogjuk ebben a félévben csinálni a Számítógép-Labor 4 nevű tárgyat. A követelmény, hogy a kiírásban szereplő programot, megadott ütemben, részletesen dokumentálva kell elkészíteni, maximum 4 fős csapatokban. A feladat a következő volt (a kiírás menet közben megváltozott, az a szerinti végleges változatot írom most ide):

Egy gömb felületű világban mozog a Nagy Térgombolyító (a nagy sárga gömb), és menet közben térgombolyagokat (a kis rózsaszín gömbök) gombolyít le magáról. Az űr ezen szegletében portyáznak a varangyhajók (zöld gömb), akik féregjáratokon érkeznek és gyűjtögetik a térgombolyagokat, valamint itt vannak még az emberek (kék gömb), akik szintén a gombolyagokat akarják. A pályán elszórva vannak még hiperűrcsövek, melyek mindkét irányba járható féregjáratok (kék körök, melyeket vonal köt össze).
A játékos az egérrel kiválaszthatja és irányíthatja a hajókat, így felvehet gombolyagokat, és nekimehet a varangyok hajóinak. Ez csak abban az esetben nem végzetes, ha van nálunk térgombolyag, akkor egy gombolyagért cserébe mi megmenekülünk. Körülbelül ebben ki is merül a játék, ami addig tart míg van hajónk.

A fejlesztésnek négy szakasza volt. Egy modellezés, mikor kitaláltuk, hogy is fogjuk ezt megcsinálni, aztán ennek a vázát leprogramoztuk, majd jött a prototípus, és végül a grafikus felület. A végső változatról készült screenshot egy részlete látható oldalt. Fentebb a specifikációban ennek megfelelően jeleztem, hogy mi micsoda. A programozás életem hosszú óráit követelte: a protót 16, a grafikust 20 óra non-stop programozás eredményeként sikerült megcsinálni, de megérte. Komolyan mondom megérte, élveztem csinálni, és mikor a finisbe értem nagyon klassz érzés volt. Működött, és nem is akárhogy. Ugyan ez a kis kép nem adja vissza az animált részeket, meg a játék hangulatát, de az hogy 10, 100, és 200 pontonként eltoltuk már ketten is 23000 fölé, az azért jelent valamit. Megjegyzetm, mi akik fejlesztettük nyilván szivesen játszottunk vele, egy játékkal – itt a százszámra megjelenő 3D-s csoda között – amit mi csináltunk, ez egy különösen jó érzés.

Klassz kis projekt volt, a konzulensünk megdícsért minket, az eredményt pedig hamarosan megtudjuk, de addig is: Project KoInKuT Finished.

Igenis, a méret számít

Filed Under (Egyetem, Freeblog, Impulzus) by inti on 08-12-2005

HP 2010m vs. Xerox Document Centre 432ST

Az Impulzus (a BME-VIK kari lapja) szerkesztősége, ahol grafikusként dolgozom, már lassan hat éve használta a HP 2010m típusú masinát nyomtatásra. Jól szolgált a gép, de az elmúlt egy évben kezdtek rajta jelentkezni az öregség jelei. Több lapot húzott be a kelleténél, kevés volt benne a memória, egy nagyobb file nyomtatása akár negyed óráig is eltartott. Mi megpróbáltunk együttélni szeszélyes természetével, még egy nagytakarítást is kapott a nyár elején, de lassan be kellett látnunk, hogy számára már nincs sok remény. Elindultak hát ügynökeink, hogy felkutassák méltó utódját.

Teltek múltak a hetek, hónapok és kezdtek kirajzolódni az új jövevénnyel kapcsolatos részletek körvonalai. Több céget is megkerestünk, míg végül a Xerox vett minket nagylelkűen a szárnyai alá, és biztosított egy nyomtatót… de milyet!

A ma megérkezett Xerox Document Centre 432ST egy hatalmas gép. A képen látható, nagyjából kétharmada a hűtőnknek. 4 papírtálcája van, amibe A5-től A3-ig mindenféle méretű lap rakható. Nyomtat, fénymásol, faxol és szkennel, a digitalizált képet pedig elküldi e-mailben, vagy
feltölti FTP-re. Közvetlekül a hálózatra csatlakozik, kezelése pedig egy szürkeárnyalatos érintőképernyőn zajlik. Létrehozhatók benne felhasználók, így számon tudjuk tartani ki, és mennyit használja a nyomtatót, ugyanis (és itt jön ugye annak a szárnynak a másik oldala) havi 1000 lapot nyomtathatunk díjmentesen, valamint cserébe, hogy az ujságban megjelentetjük őket, mint támogatónkat, ingyenes karbantartás és toner jár hozzá. Mindezt egybevéve szerintem kimondottan jól jártunk.
Egy apróság még, amitől csoroghat a kis technokraták és DTPsek nyála: a gép szoftvere frissíthető és bővíthető, az oldalán elhelyezett floppy meghajtó, valamint a frissítő lemezek segítségével, így került fel rá többek között az e-mail küldés is.

Szóval… ööö… köszi! :)

A nap kérdése!

Filed Under (Álom, Élet, Egyetem, Freeblog) by inti on 25-11-2005

Fekszem az ágyamban, alszom az igazak legszebb álmát. Jé, megjöttek a szobatársaim, beszélgetnek… velem beszélgetnek… fordulok… beszélgetnek tovább velem… válaszolok… sőt, kérdezek… válaszolnak, azt mondják “hajnal 5″… és akkor jött a kérdés:

“Mér’ vagyok én ébren…?”

Komolyan, ez volt ma a nap kérdése, én meg már ülök is a gép előtt, és írom a postot. Na de mindegy. A lényeg, hogy ezt nem lehet így szavakba önteni. Az az érzés, mikor rájössz, hogy ez már nem álom, hanem ébren vagy, és elkezd érdekelni, hogy vajon miért???
Még egy korty meggy, aztán “Jóéjt!”

Run for your Exams!

Filed Under (Egyetem, Freeblog) by inti on 24-11-2005

18:40 – IB025
“Még 5 perc, gyorsan… futnom kell…”

A történet úgy kezdődött, hogy “szerencsésen” megbuktam a DP és az MI zárthelyiken is. Jó, semmi para, majd pótZH-n. Aha, és akkor jött a fincsi, mikor kiderült, hogy egy időpontba tették. Verziók kavarognak az agyban. Bemegyek DP-re, az megy, ügyes vagyok klasszul meglesz. De MI-re is be kellene menni, már lassan csináljuk a házit, meg kéne csinálni a ZHt. Jött egy ötlet:
Az MI ZH az csak egy óra (később aztán csak fél óráig írtam 18:15-18:45-ig), második csoportban vagyok, akkor előbb kezdem a DP-t (17:00) és átmegyek MI-re. Levelek elmentek az oktatóknak, várok.
No a DP-sek bekavartak, nem kezdhetik előbb a ZH-t, de én kezhetem később, és írhatom tovább (aha, 19:05-20:15-ig írtam, ami barátok közt is 20 perccel kevesebb), na ok, köszi, levél az MI oktatónak, lehetek-e az első csoportban, válasz: “rendben”.

5 perccel később: kirontottam az I épület főbejáratán és rohanni
kezdtem. Volt 15 percem, hogy megtegyem a mellékelt kis térképen
pirossal jelölt utat a KA51 terembe. Akik ismerik a környéket tudják, ez sétálva nem lehetséges, futnom kellett. Szövetkabát, oldaltáska, 3oC, latyak. A feladat adott, a környezet ideális, az ágens intelligens, run()!
19:00 – KA51: “Huh, kérem a feladatlapot…” [lihegés, vörös a fej] Tanár úr értetlenül néz rám. “El akarja vinni?” :-P
20:10 – KA51: “Hát még van 5 percük, mennünk kell, mert már ránk szóltak a takarítónők is.” -szól a magasabb ügyelő. “Hát ez csodás, állás: 7/8, na mindegy legalább ezt fejezzük be.”

A ZH-kat megírtam, remélem jók lesznek, és hogy nem fáztam meg. Futás közben próbára tettem a torkom.
Egyik esetben sem használhattam ki a teljes időt, de ez nem lehet akadály. Jövő hét közepe erdményhirdetés.

Ennek a kalandnak is vége, sikerült a tervünk… szólt elégedetten Apa.

Van az úgy, hogy a vásárlás segít…

Filed Under (Élet, Egyetem, Freeblog) by inti on 24-11-2005

Bloody Gloomy Bear Standing

Ma két ZH-t fogok írni. Az egyiket 18:00-19:00-ig az IB025-ben, a másikat 19:00-21:00-ig a KA51-ben. Majd meglátjuk hogy tudok futni.
12 órát aludtam, miután tegnap 38 óra ébrenlét, 9 és fél óra munka, egy Reszortgyűlés, egy RVT és 19 óra proto programozás után már csak az jutott, hogy a SzAr eredmény még nincs kinn az I épüetben, és Közgáz2n megint meghúztak (pedig a mindenhatóra mondom, most még értettem is, amit írok arra a nyavajás lapra!), talán legközelebb tippelnem kellene.

Lényeg a lényeg: ma reggel blogolvasgatás közben bukkantam egy linkre a Homáron, aminek következménye az oldalt látható medve megrendelése lett. Ennek alkalmából felavattam végre a VISA-m, és várom, hogy X időn belül megérkezzen haza.
A színe ne tévesszen meg senkit, ami rózsaszín az lányos ugyan, de ami rózsaszín és véres az már nem, mint az közismert.

A megérkezéséről, és a keresztelőről lesznek majd fotók itt…

A 35. óra

Filed Under (Egyetem, Freeblog, Java) by inti on 23-11-2005

Nem tudom már sokáig ébren. Egész éjjel JAVA-ztam, és még a közgáz se sikerült…

“Fáj a gyomrom”

Filed Under (Egyetem, Freeblog, Munka) by inti on 22-11-2005

Ma voltam dolgozni, azt hittem nincs rosszabb, mikor nem tudod hol a vége a projektnek. De van! Mikor már dereng, mert látszanak a körvonalai, hogy szögesdrót, meg vérszomjas trollok, akik rádfröcskölik a fülzsírjukat. De menni kell, menni kell. Közben lab4, meg MI, meg DP, de másfél hét múlva már sokkal jobb lesz… érzem. Addig meg majd kibírom valahogy :)

Példa a mozgó ügynökre

Filed Under (Egyetem, Freeblog) by inti on 17-11-2005

Számítógépes Architektúrák
Példa a mozgó ügynökre
by Német Gábor

“… mondjuk Önt, kolléga, megbuktatjuk jövőre is az ismétlő vizsgán is. És mondjuk maga öngyilkos lesz… csak úgy stílusosan a tengerbe veti magát. Na most adott a probléma, hogy tűntessük el a Maga testét? Sodródik a teste, úgye az áramlatok, meg a szél, és arra jár egy cápa. A cápának ekkora (mutatja) szája van, ekkora erőforrást képvisel. Leharapja mondjuk a maga… fejét. Elvégezve az erőforrásának megfelelő feladatát a mi mozgó ügynökünkön, továbbáll. Az Ön teste sodródik tovább, ugye az áramlatok, és arra vetődik egy… barrakuda. A barrakudának ekkora szája van, és leharapja mondjuk a maga… kézfejét. Majd ő is tovább áll. És így megy ez… “