All posts in “Élet”

Ramen

Naruto szereti a rament… akkor én is akarok olyat enni.

Szombat délben A Senseiben ebédeltünk Mónival. Nem akartam aznap ott enni, de nem tudtam ellenállni Drágám kérlelésének. Érthető, Ő ritkábban jut japán kajához, mint én, meg hát ott van 10 lépésre a lakástól. Beültünk és tanácstalanul nézegetni kezdtem az étlapot. Móni kért egy sushi settet, én pedig tovább tanácstalankodtam. Ekkor megkérdezte a pultos-pincér hölgy, hogy levest nem akarunk-e enni. Levest? Nézem a leveseket: RAMEN!!! Azonnal kértem, és mondtam – én kis tudatlan – hogy a főételt majd kitalálom még.

Kihozták a levest… hát… egy óriási tál középsűrű zöldségleves (mintha miso is lenne benne), tele udon tésztával, tetején pár szelet pirított husi, gomba, nagy halom póréhagyma és egy egész főtt tojás 4-be vágva. (Fotót nem csináltam, de legközelebb fogok.) Kaptam egy kanalat is, de kiderült, hogy az elején legalábbis, ezt nem lehet azzal enni. A tészta hosszú és nagyon egyben van, így akárhogy próbáltam alányúlni, mindig lefordul az egész. Pálcikával ettem hát és iszogathattam volna mellé a levet a tálból, ahogy kell, de nagyon forró volt, így maradt az, hogy kiettem a tésztát meg a többit, aztán bekanalaztam a végén a maradékot.

Ezt a levest én úgy nevezném, hogy a japán gulyás, gazdagon. No nem mintha bármi rokonság lenne a kettő között, de pont ugyanazon a helyen állnak a laktatási skálán nálam. Megeszel egy ilyen levest (több, mint fél liter általában) akkor utána már nem nagyon akarsz enni. Persze nekem még ott volt a 3 grillsaslik a két onigirivel… úgy kellett kigurítani az étteremből a végén.

Végeredményben ízlett, és a Narutóval kapcsolatos újkeletű rajongásom miatt maga a tudat, hogy rament “zabálok” maga egy örömforrás. Olyannyira, hogy kitaláltam, ez lesz a hétfői ebéd is, de most Halas, rákos ramen udon tésztával néven az I Love Sushi tolmácsolásában. Kíváncsian várom…

Verekedő-show

Nem, nem a Box Klub, csak eszembe jutott valami a heti Joshi Bharat verekedős agymenés, meg a vonatkozó Mokka kontra Réz András dolog kapcsán, amikor a hozzászólásokat olvastam. Írta ugyanis valaki, hogy idehaza azért ilyen sok a megrendezett balhé, mert kis ország vagyunk, az amcsiknál lényegesen nagyobb a kalap, amiből lehet meríteni. Nem csoda az ő 300+ millió lakosuk (2009-es becslés) a mi épphogy 10 milliónkhoz.

Csakhogy: gondoljuk már végig. Jerry Springer hasonló rendszerességgel 30-szoros népességből válogatja a hülyéket, mint Joshi. Azzal, hogy előadjuk, hogy nálunk is van ám annyi, hogy kitöltse az egész estét csak azt ismerjük el, hogy nálunk 10 emberre jut annyi barom, mint a tengeren túlon 300-ra! Jójó, tudom csúsztatás, de szerintem ez akkor is elég gáz.

Lemaradás

Nagyon sok dologról kéne írnom, de pont emiatt a sok dolog miatt nem értem rá. Talán a napokban jön egy kis összefoglaló.

Mi perzseltük fel az eget…

Mit olvasok ma az indexen?

John Holdren az AP-nek adott interjújában beszélt arról, hogy szennyező anyagokat lőnének az atmoszféra felső rétegeibe, amivel megszűrnék, visszavernék a Földre érkező napfényt. (video)

Akinek erről nem ugrik be semmi, az sürgősen nézzen Mátrixot és Animátrixot:

MORPHEUS: Nem tudjuk, ki mérte az első csapást, mi vagy ők, de azt tudjuk, hogy mi perzseltük föl az eget. Az emberek úgy gondolták, hogy a napenergiát használó gépek nem lennének képesek fennmaradni olyan gazdag energiaforrás nélkül, mint a nap.

ANIMATRIX – ZION ARCHIVE: Az emberek kieszelték legelkeseredettebb haditervüket, a végső megoldást, az égbolt elpusztítását [...] Így próbálta meg az ember elvágni a gépeket a naptól, legfőbb energiaforrásuktól. Isten irgalmazzon az embereknek és a gépeknek bűneikért… (video)

1029228779_d63b0b0dc1

UPC… keep cool

6:10 – arra ébredek, hogy keresztben fekszem az ágyon tréningben. A TV-ben a Sötét Lovag megy már jó-ég-tudja-hanyadszorra. Elaludtam telepítés közben.

6:20 – odaülök a gép elé. Telepítés kész. Indítsuk el a patch letöltést. Próbálok belépni: Login Server Down. Miva’? Szerda van? Nem. Csütörtök… akkormegmiva’?

6:25 – nincs net. Frankón. Modem kihúz-bedug. Semmi. Gép újra Mac OS X alatt. Semmi. Dammit!

6:30 – nyugi, volt már ilyen. Majd estére rendbejön.

Befejeztem a Batmant, megreggeliztem, mosdás. Irány a meló…

…ból hazatérve nézem a modemet. Ugyan azok a fények, mint reggel. Most már gyanakszom, hogy a kábel kapcsolat ledje nem olyan erős, mint a többi, mintha villogna.

21:05 – gép bekapcs. Semmi. Modem ki-be. Semmi… grrrrrr…

21:111221 felhív. 1-es gomb, hibabejelentés. Ügyfélkód… férfi hang… rögzített? Mi a fene? Eddig csak nőket hallottam felvételről beszélni telefonköz… mitmooond?

Ha problémája adódna az internet szolgáltatással, áramtalanítsa a modemet és a routert. 30 másodperc után kapcsolja őket vissza. Ha a probléma továbbra is fenn áll, hívja újra az ügyfélszolgálatot.

Hmm…

21:15 – Minden visszakapcsolva. Van net. Megettem az esti szendvicset, amit az áramtalanítás ideje alatt készítettem. Mosolyra húzódik az arcom.

Hogy mi a véleményem? Elégedett vagyok. Akadozott a szolgáltatás, de – és valószínűleg az ügyfélkód alapján belőtték, hogy X fertőzött zóna lakója vagyok – mindenféle fölösleges szájtépést és kölcsönös verbális idegborzolást mellőzve megoldódott a probléma, egy kis közérthető rögzített üzenettel a szakemberek részéről. Na ezért nem érte volna meg billentyűzettel jólirányzottan fémforgáccsá konvertálni az iMac személyi számítógépet. :) Köszi!

Keep cool!

No Line On The Horizon

A U2 legfrissebb albuma, és megvan, és ezzel kiérdemeltem a torrent kultúra alibije címet is…

Múlt héten munkatársam kis fülkéjéből igen jellegzetes dallamokat hallottam kiszűrődni. Mondom ez U2, de nem ismerem. Kérdeztem is gyorsan, és igazam lett, az új albumuk. Na mondom még szép, hogy felismertem ez tök ugyanolyan, mint a Dismantle* volt… vagy nem?

Hazamentem, xTorrent és fél órával később már hallgattam is, hogy: nem. Ez bizony nem olyan, mint az előző album. Megvannak a jellegzetes U2-s dallamok, váltások és Bono zseniális jajgatása, de mégis más, új, friss és inkább popos, mint rockos. Lényegében tetszett, többször is meghallgattam azóta. Na de miért lettem torrent alibi?

Az eredeti tartalom digitális megosztása a neten kalózkodás, aminek zászlóshajója a Kalóz Öböl Fekete Fregattja, akiknek nemrég zajlott a pere Svédországban. Van azomban egy aprócska szöveg, ami minden rendes kalóz tartalomhoz mellékelt info file-ban megtalálható, ez pedig nagyjából így hangzik: “Ez a tartalom, csak kipróbálásra szolgál, hogy megtudd tetszik-e, és ha igen megvedd eredetiben.” Én pedig pontosan ezt tettem. Hétvégén voltunk a Media Marktban és megláttam a limited editiont az egyik polcon, és valahogy nem akart kimászni a kezemből egész hazáig, ki hallott már ilyet? (Na jó azért a pénztárnál kifizettem.)

u2_noline

A borítón látható képet egy bizonyos Hiroshi Sugimoto nevű japán fotós készítette, és azzal a feltétellel engedte meg Bonoéknak, hogy (ingyen) felhasználják, hogy a jövőben a kép által inspirált címadó dalt felhasználhatja, és a képre nem írhatnak semmilyen szöveget. Az én változatomon egy átlátszó műanyag tokban van a digipak és ezen a tokon van az egyenlőség jel. Így gyakorlatilag nem szegték meg a megállapodást. Van még hozzá egy 36 oldalas kis booklet meg egy kihajtható poszter… aminek naaaagyon sok értelme van :p

* U2 – How to Dismantle an Atomic Bomb (2004): ebben az éveben lettem Mac-es, és ennek az évnek a januári Macworld-jén mutatták be az új iPodokat. A reklámban a Vertigo c. szám ment, ami az akkor még meg nem jelent album sláger dala volt.

Paamayim Nekudotayim

Parse error: syntax error, unexpected T_PAAMAYIM_NEKUDOTAYIM
in Command line code on line 1

Nem kell megijedni. A fenti hibaüzenetet nem ez az oldal köpte ki, de ma munka közben sikerült belebotlanom és rendesen ledermedtem rajta. Ez ugyanis akkor lép fel, ha az osztályoknál használt :: (dupla-kettőspont) operátorral találkozik a fordító, és annak ott semmi keresnivalója. Na de kérem… mégis miféle név ez egy operátornak egy angol nyelvű programozási nyelv hibaüzenetében?

Héber. Mégpedig azért, mert a Zend Engine 0.5-ös verzióját fejlesztő izraeli kollégák még a PHP3 idején így találták ki, és így maradt, még a PHP5-ben is. A kifejezés még saját wikipédia oldallal is büszkélkedhet: link…

Ezek után kezdek komolyan elgondolkodni, hogy kósher barátaink tényleg mindenhol ott vannak, akárcsak a magyarok :)

Nem szoktam

Mozi után 3 negyven körüli fickó a férfi mosdóban:
- nem mosol kezet?
- minek?
- mondjuk mert majd kezet fogunk.
- … nem szoktam.

Hát gratulálok.

Online jegyrendelés, kifolyik a bele, megdöglik

Este megyünk Mónival megnézni a Watchment. Különféle okokból kifolyólag a Cinemacity Aréna és a Palace Duna Pláza is felmerült, mint lehetséges mozi. Jobban mondva, az egyikből következett a másik…

Megnéztem a szokásos mozijaink mikor vetítik, és a legjobbnak az Aréna tűnt 19:00-s kezdéssel. Nem is túl korai, nem is lesz vége túl későn, remek. Foglaljuk le, de…

cinemacoty_error

Mi ez? Server error? Nem elérhető a jegyrendelő oldal. Undorító, ocsmány, idegesítően részletes, főrtelmesen kitárulkozó, színes-szagos asp.net hibaüzenet. Komolyan, rémes látvány. Biztos az én beteg fantáziám az oka, de gondoljatok már bele, meg akartok simogatni egy édes kiscicát, erre mikor hozzáérsz kifolyik az összes bele, oda a képedbe. Ez pont olyan! A weboldal élőlény, ez a hibaüzenet meg minden csak az nem, amit látni akarok.

Tököm tele, jó lesz akkor a Duna Pláza. Kiválasztom a filmet, bejelölöm a székeket, kitöltöm az adatokat (még 34 mp a foglalási időlimitből… ez mekkora hülyeség), “Feladás”, és…

palacecinemas_error

Tessék??? (háromkérdőjel) Not Found? Látjuk az Apache szerver okos, csak röviden tájékoztat a problémáról, valójában megnyugtató, az előbbi megrázkódtatás után még kellemesnek is nevezhető… LENNE, de nem az! Mert ez sem működik! Nem bizony, hogy… hogy… áááh. Sebaj, majd telefonon. Várjunk csak, hát ha már telefonálok, az Arénát is felhívhatom. Meg is tettem.

A sokadik csörgés után, mikor már azt hittem, hogy egyáltalán nem fogok tudni jegyet foglalni, végül egy lihegő leányka hang ütötte meg a fülem. Illedelmesen felvette a Webfejlesztő úr jegyrendelését a 12. sor közepére, majd (feltételezem) pironkodva közölte kérdésemre adott válaszában, hogy: hát igen a weboldalt azt javítják. Javítják, mi? Pista bácsit is megjavította a körfűrész, pont így nézett ki. De, pszt! A terv sikerült, nem vitatkozunk. Megköszöntem szépen. Mission Accomplished!

Azért csak nem hagy nyugodni. Hogy a pékbe van már az, hogy 2 egymástól független mozinak egyszerre romlik el a jegyrendelő rendszere? Nem is beszélve róla, hogy hibaüzenetekkel fossák tele az oldalt. Én meg érezzem a szorítást a tökeim körül, minden alkalommal, ha nem jelenik meg a felhőcske felett a neve a koponyeg.hu-n? Hibaüzenetekről meg ne is álmodjak, ugye éles környezet az éles környezet, vagy mi. De ez így is van jól egyébként! Miért nem lehet figyelni kérem szépen. Több száz embernek nyújtanak real life szolgáltatást, milliárdos biznisz ez a mozizás és ilyen lazaságok vannak.

Remélem a film jó lesz :)

Fur TV

Mi kellene ahhoz, hogy a Muppet Show 18-as karikával jelenhessen csak meg?

2002-ben a BBC Entertainment Greenlight Award díját egy kis fél órás sitcom nyerte, melynek címe Fur TV volt. 2004-ben a BBC2 műsorán vetítettek, ahol ismét tarolt és 2 pilot díjat is besöpört, az MTV pedig felkarolta és 2008. május 4-én indult a sorozat a brit MTVone-on.

furtv

A történet 3 bábról szól, akik… A sorozat a szexről, a piáról és az erőszakról szól, 3 báb tolmácsolásában, akik egy kis lakásban laknak. Név szerint:

Fat Ed Tubbs, dagadt erőszakos, mocskos szájú, heavy metal megszállott.
Lapeño Enriquez, spanyol hangzású neve ellenére brazil, exstrici, DJ és szexisten, akinek egy nő (és néhány férfi) sem tud ellenállni.
Mervin J Minky, hát… retardált kis maszturbálógép.

A történetek a 3 szereplő főbb jellemvonásain alapulnak, ehhez jönnek a kultusz filmeposz jelenetek, és olyan fordulatok, amiket már a 18-as karika is csak hunyorogva mer nézni. 22 perc tömény abszurditás és mocsok. Franc se tudja mit élvez ezen az ember… talán sokan semmit, nekem viszont bejött. Idehaza az MTV-n magyar szinkronnal megy, amiből az ismert videós portálokon sok rész fel is van töltve.

Egy ízlelés erejéig mindenkinek javasolt! A mellékhatások… elkerülhetetlenek.