All posts in “Zene”

Körülbelül három hete lehetett, mikor Staur megemlítette egy Karazhan raid alkalmával, hogy lesz Therion koncert Miskolcon és megbeszéltük: mi erre elmegyünk!

1999-ben hallottam először a Therionról. Akkoriban lehetőségem volt olcsóbban hozzájutni a lemezeikhez, és még abban az évben megszereztem 4 kedvenc albumomat tőlük (összesen 6 van meg a 14-ből), melyek az alábbiak voltak:

A mai napig hallgatom őket, viszont a későbbi lemezeken megváltozott a stílus, és ezzel a rendszeres lemezvásárlás is abbamaradt. Ennek ellenére kihagyhatatlannak tűnt ez a koncert. Az volt a különlegessége, hogy a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretein belül került megrendezésre, szimfonikus zenekar és kórus közreműködésével. Egy hete rendeltem meg a jegyeket interneten, és a héten szerdán mentem el értük a jegyirodába. Minden készen állt.

Megbeszéltük Staurral, hogy a 14:05-kor induló gyorssal megyünk a Keletiből, és egyeztettünk két miskolci klántárssal (Norton és Nightpearl), hogy a koncert előtt még találkozunk, és elütjük együtt az időt. A Keleti melletti Burger Kingnél találkoztunk, és vettünk kaját az útra. Az eladó, aki kiszolgált minket a viselkedése alapján full buzi lehetett, vagy darabolós gyilkos… vagy mindkettő. Gyorsan megkerestük a vonatunkat és felszálltunk.

Az út azzal kezdődött, hogy egy kocsiba szálltunk régi gólyatáboros szoba seniorommal, K.Z.-val. Körülbelül egy óráig élvezhettük a társaságát, ekkor le kellett szállnia, de jöttek helyette izgalmasabb utasok. Megjelent maga a Vasorrú Bába, egy gyereket hurcolt maga után (nyilván kis uzsonna az útra, gondoltuk), és egy akkor banyatankot (kétkerekű kiskocsi, de bőrönd volt ráapplikálva), hogy az valami hihetetlen. Nem sokkal később befészkelték magunkat egyik kényelmesen terpeszkedő utastársunk mellé, aki ezek után az út végéig a sarokba kuporodva kellett, hogy utazzon. Megjelent még három gyerek, és egy újabb hatalmas bőrönd. Az egyik kislány rendszeresen hatamas nyakleveseket kapott, míg a többiek játékcigivel (!) ügyködtek. Mikor anyuka kereste a saját Simphonia márkájú hangoló szerszámát, hogy tovább mélyítse így is borzalmasan rekedt hangját, az egyik kisgyerek lebuktatva a másikat egy bontatlan doboz kék multit varázsolt elő a tesó zsebéből, amit pipáló anyuci egy legyintéssel elintézett: “Úgysem gyújthatja meg.” A sarokban kuporgó kolléga sem volt rest, revansot vett megszállóin és a banya távollétében odadobta a gyufásdobozt a srácnak…

Végül aztán megérkeztünk Miskolcra, ahol már várt minket két kalauzunk, akikkel beültünk egy közeli kis helyre. Iszogattunk, csocsóztunk, majd elindultunk, hogy megnézzük a világ… öhm… virágórát, amiről Staur nem tudta elképzelni, hogy lehet egy virág óra is. A városközpontban az Oprafesztivál szabadtéri része fogadott minket, gólyalábon mászkáló szaxofonossal, furcsán éneklő bácsival a virágórán túl, és sült mindenfélék végtelen választékával.

(Nightpearl és Norton. A sült mindenfélék, immár véges választéka. Én és Staur.)

Fél nyolc körül értünk a jégcsarnokhoz, ahol már kígyózott befelé a tömeg (mint később kiderült) vége. Útközben ismét szembesültem azzal a típussal, aki annyira örül a koncertnek, hogy elájul. Egy srác, totál K.O., feküdt a csarnok előtt a fűben, és egy társa ráncigálta a karjánál fogva (első alkalom: 2004. BS Arena, Rammstein koncert, a srác a koncert kezdete előtt 3 perccel kidőlt a piától, a biztonságiak vitték ki.)

Beültünk a csarnokba a jobb oldali karzatra, a színpaddal egy vonalba. Sajnos középen már teljesen megtelt a terem. Így viszont az első (komolyzenei művek feldolgozásaiból álló) blokkot nagyon jól láttuk, de érezhető volt, hogy mivel a nagy hangfalak mögött vagyunk elég sokat vesztünk a gitárok erősített magas hangjából. A 15-20 perces szünetben lementünk a földszintre. Hála istennek, hogy így tettünk. A második, azaz “A” Therion blokk kezdete után 10 perccel, kb az első szám végére már az emberek a székeken álltak, és korrekt rajongói tömeg gyűlt a színpad elé. Persze mi is ott voltunk. A felhozatal elég vegyes volt: voltak az “új korszakból” számok, de a régiből is. A kedvenc lemezeimről összesen 4-5 szám ment le, iszonyat jó volt élőben hallani őket. A szimfónikus zenekar és a kórus borzongató harmóniává fonódott össze a gitárok és dobok kemény metál hangzásával. A lead vocal pedig gyönyörű volt, mind hangra, mind megjelenésre. Másfél órás blokkot dobtak össze nekünk, amiben egy visszahívás is benne volt. Fantasztikusak voltak!

Pont időben lett vége a koncertnek, fogtunk egy taxit, és kiromboltunk az állomásra, ahol az utolsó vonatról kiderült, hogy egy Füzesabonyig közlekedő személy, aminek a csatlakozására két és fél órát kell várni. Na nem, valamit kikellett találni. Végül Nortonék könyörültek meg rajtunk, és 3-ig náluk voltunk, miután a vasútállomásról ismét beküzdöttük magunkat a városba, és megtaláltuk hol laknak. Jól elbeszélgettünk, majd ismét taxiba szálltunk és kimentünk az első vonathoz, a fél négyes pesti gyorshoz.

Felszálltunk, beültünk egy üres kabinba. Egyszercsak megjelent egy kisebb csoport. Angolul beszéltek. Benéztek, és egy az egyik lány így szólt: “He is cute…” (rám mutatva, aranyos vagyok ) “… and he has a nice T-shirt.” (Staur Therionos pólójára bökve). Be is ültek, és mint kiderült egy (gyönyörű) német leányzó volt, a Németországban tanuló mexikói haverjával, egy magyar srác, akibe itt botlottak bele, egy igen csinos román csaj, feltehetően a barátjával (aki nem is szereti a Theriont) és egy horvát fickó, aki később átült másokhoz. Ők is a koncertre jöttek. Staur annyira megörült az idegen nyelvű társaságnak, hogy be nem állt a szája. Néhányuktól msn címeket is szereztünk, de jött a megállója és le kellett szálnia. Miután elhagyta a kabint a lányok megjegyezték: “he is funny” Hát igen. Megmenekülve a folytonos szóval tartástól lassan mindenki valamilyen alvásfélébe váltott, mindenki “fucking tired” volt.

Valamilyen számomra rejtélyes okból kifolyólag az oda két és fél órás út viszafelé három órás volt. Miután leszálltunk elköszöntem tőlük, de nem telt bele 10 perc és a metrónál újra összefutottunk. A Deák térig még kalauzolgattam őket, ahol aztán nagy bánatomra elváltak útjaink, de talán még látjuk egymást!

Végeredmény: Vicces út, új miskolci barátok, hihetetlen koncert, és: “He is cute…”