A mai napon átkerült a szellemi ős, az inti.freeblog.hu összes postja ide. A vizsgaidőszak miatt hagytam annak idején abba, így csak november és decemberi bejegyzések vannak, de legalább most már együtt van az egész. A művelet végén töröltem a régi blogot, és lezártam ezzel egy fejezetet.

Ha valaki más is ilyesmire készül, hogy freeblog-os postjait átrakja WordPress alá, akkor az alábbi pár lépést követve ezt egyszerűen megteheti:

1. exportáljuk ki a freeblogos bejegyzéseket, és a képeket is töltsük le
2. a freeblog-os entries.xml file-ban minden bejegyzésnek tartalmaznia kell a következőket:

<title> a bejegyzés tartalma </title>
<category> kategóriája </category>
<created> időpontja </created>
<content> tartalma </content>

3. a képek hivatkozásait állítsuk át a freeblogos abszolút elérésről a blogunknak megfelelőre:

http://blogom.freeblog.hu/Files/images/ -> http://www.blogom.hu/images/

4. mentsük el az xml file-t az általunk használt kódolásban (pl.: iso-8859-2)
5. másoljuk a a letöltött képeket a blog megadott könyvtárába
6. ezután szükségünk lesz az importáló php scriptre: import-freeblog.zip
7. ezt a php-t és az entries.xml file-t másoljuk a wp-admin könyvtárba
8. végül futtassuk az importáló scriptet a következő képpen:

http://www.blogom.hu/wp-admin/import-freeblog.php?step=1

Ha minden jól ment, készen is vagyunk, azért nézzük át a bejegyzéseinket, hogy minden úgy néz-e ki, ahogy akartuk. A megoldás eredeti származási helye:

http://www.karlsruhe.hu/?p=2068

Hálás köszönet neki is!

Titusz
Titus (1999)

Tegnap éjjel a csatornákat váltogatva ráakadtam egy ismételten kiváló időpontban (0:30) kezdődő kiváló filmre. Sajnos a múltkori Utolsó vacsorához hasonlóan, most is lemaradtam az elejéről, de ez a 15 perc egy két és fél órás filmből igazán elviselhető áldozat volt.
Az alapul szolgáló művet (Titus Andronicus) William Shakespeare (1564-1616) egyik vitatott eredetű darabjának tartják, melyet társszerzővel együtt írhatott. Az irodalomtörténet jelenlegi álláspontja szerint, mint elveszett művét tartják számon, ugyanis a ma ismert változat valószínűleg George Peele (1558-1597) átdolgozása. Akik mégis elfogadják, keletkezését 1594-re teszik, de abban mind egyetértenek, hogy e rémdráma, kicsit talán túl véres, a mester kifinomult stílusához. A művet magyarra Lévay József (1825-1918) fordította.

A film szereposztása sem hagyható figyelmen kívül, hatalmasat alakít többek között: Antony Hopkins (Titus Andronicus), Jessica Lange (Tamora) és Harry J. Lennix (Aaron, a mór)

A mű, és ezzel együtt a film Titus Andronicus idejében játszódik Rómában. A császár halála után, a gótokkal vívott háborúból hazatérő Titus Andronicus feladata, hogy a forrongó várost lecsitítsa. A trón két várományosa (Bassianus és Saturnius) közül Saturnius lesz Róma új császára, feleségéül pedig azt a gót Tamorát kéri, kit hadifogolyként hurcoltak Rómába, s kinek elsőszülött fiát a győzelmi rítus keretei közt Andronicus feláldozta. A császárnő bosszút esküszik, és cselszövő mór szolgája Aaron segítségével agyafúrt bosszúhadjáratot indít Róma ünnepelt hadvezére, és annak családja ellen.
A történet felettébb véres jelenetei egy posztmodern díszlet előtt, és nem kevésbé kirívó, ám mesterien megalkotott kosztümökben játszó színészek tolmácsolásában zajlanak, s a jelenetek sohanemlátott pontossággal fogják meg az egyes részletek érzelmi töltését. Az Andronicusra, mért csapás hatalmas erővel rogyasztja térdre a dicső harcost. Egyetlen leányát Laviniát megerőszakolja és megcsonkítja Tamora két megmaradt fia, Chiron és Demetrius, Bassianust pedig megölik, és a gyanút két fiára terelik, kiket a császár (fivére haláláért) lefejeztet.
Andronicust a csapások oly erővel érik, hogy ez az erős ember tovább már nem tud hajolni, s tébolyult keménysége teljes erővel a lehetőségre vár, hogy mikor elcsitul a szél, vad fűzfaág módjára csaphasson vissza. A történet megoldása felé haladva Aaront, titkon született gyermeke kimentése során elfogják a száműzött Lucius Andronicus által vezetett gót hadak, és visszahozzák Rómába, ahol Titus már feltálalta Tamorának saját fiaiból sütött pástétomot…

Mozgalmas, látványos és hátborzongató jelenetekkel tűzdelt fantasztikus történet, melyet az eredeti (fordított) szöveg tarkít. Mindenkinek bátran ajánlom.

the Bloody Gloomy Bear, episode 2

Múlt héten felhívtak otthonról, hogy jött nekem egy nagy doboz, és nem kellett érte fizetni. Naná, hisz már egy hónapja kifizettem a VISA-val, megjött hát, otthon vár a dobozban Pinky.

Szombaton haza. Az előző éjjel okozta sokk, valamint a délelőtti Harry Potter és a Gyönyör Sugara, együtt érdekes lelkiállapotba hozott délutánra, igazából csak arra vártam, hogy hazaérjek, és végre ledőljek. Feles tonic sutty, busz zumm, ajtó csatt, helló… csak úgy Blöffösen, a következő pillanatban pedig már egy nagy darab csirkével a számban találtam magam, az ebédlőasztalnál.

Miután elfogyasztottam étkem, jöhetett a doboz. Ott feküdt a kanapén érintet… vámmatrica keresztbe-hosszába, tök jó, nem bomba, micsoda meglepetés …lenül. Felbontottam, lefejtettem az egyszerű fóliazacsit róla, a kis kis cetliket keresztelő jelleggel levágtam, és megszületett Pinky.
Pinky rózsaszín, Pinky véres, Pinkynek lehet hajtogatni a lábait meg a kezeit, és megáll a két lábán, támasztás nélkül. Kúl. A képen pont így látható. A karmai gumiból vannak, hátvakarónak ideális, csak kicsit nehéz vele eltalálni a viszkető pontot. Másfelől elég masszív konstrukció, nem hullajtja a cérnáit, nem folyik ki a tömés sehol, és szépen van összevarrva. Ahhoz képest, amilyen kuriózumot képvisel, és amilyen minőségi a megvalósítás, bátran mondhatom, hogy ez a kis 25-30 centis szörnyeteg megérte az árát. Alaposabb szemrevételezés után magamhoz szorítottam az új szerzeményt és azzal a lendülettel (valamint szüleim: “Elszámoltuk volna, még csak 5 éves lenne?” kifejezésével a retinámba égve) ledőltem a kanapéra és nyomban el is aludtam.

Aztán felkeltem pár óra múlva, és elmentem lefeküdni.

Majd felkeltem reggel 7-kor és lementem a kanapéra és lefeküdtem aludni. Nem kicsit voltam fáradt azt hiszem, volt mit kipihennem, az elmúlt hét elég húzós volt. Délre aztán ismét tettre készen álltam a csatamezőn, mellettem hűséges vérmedvémmel, Pinkyvel…

Ma éjjel 11kor, a leadási határidő előtt egy órával megtörtént velem, minden programozók rémálma, két napi munkám veszett ma oda, mert véletlenül letörötltem. Igen a Backuppal együtt. Most épp a Data Recovery dolgozik az ügyön, de Istenre esküszöm, ha nem lesz meg akkor újraírom, csak lehessen még akkor leadni. Egyébként meg:

A BÜDÖS ÉLETBE, HOGY ILYENNEK MÉRT KELL TÖRTÉNNIE!!!???

A Kincses Bolygó
Treasure Planet (2002)

2002-t írtunk, mikor megjelentette a Disney, A Kincses Bolyó című rajzfilmjét. A történet Robert Louis Stevenson, A Kincses Sziget (1920) című regényét dolgozza fel, egy oly érdekes nézőpontból, mely azt hiszem később felelőssé vált a rajzfilmhez fűződő ragaszkodásomért. Ez a különlegesség pedig nem más, mint a hajók. A film ugyanis a jövőbe (talán közelebb állunk a valósághoz, ha azt mondjuk egy másik fejlettebb valóságba) helyezi a történetet, ahol az emberek (és más lények) napvitorlásokon (solar sail) közlekednek, melyek pontosan úgy néznek ki, mint a hajdan tengereinket szelő sokárbócos, sokvitorlás monstrumok, viszont a vitorlák itt a szél helyett a nap sugarainak energiáját fogják fel, a hajókat pedig a tat alá szerelt sugárhajtóművek hajtják előre. Az egész koncepció bizarr, és kicsit olyan, mintha titániumbunkóval mennénk nyuszikra vadászni, a szintetikus prém bundánkban, de az összhatás számomra mégis pozitív volt. (Nem is beszélve Johnny Rzeznik – I’m Still Here című főcímdaláról!)

A filmről nem is említenék nagyon többet, ugyan mesélhetnék még részleteket, de valójában követi az eredeti történetet és a végén érdekes csattanóval és happyend-del zárul. Hanem rátérnék végre a játékra, mely főcímében a rajzfilmet idézi, alcíme pedig Battle at Procyon, azaz a procyon-i csata.

Míg a PlayStation2-re készült mászkálós a történeten visz minket végig, addig ez a játék pont ott veszi fel a fonalat, ahol annak vége lett. Jim Hawkins, a birodalmi flotta új reménysége megkapja új hajóját, és különböző küldetések teljesítése vár rá. Miközben mentőakciók, és kisebb csetepaték közepette verekedjük magunkat egyre feljebb a ranglétrán, javítva-fejlesztve hajónkat, híreket kapunk “barátunk” Billy Bones, a kiborg kalóz holléte felől, és hogy a Procyon flotta újra háborúzni készül. Fantasztikus csatákat vívhatunk, igazi tengeri ütközetek módjára, míg végül eljutunk a végső csatamezőre, ahol, ha a szerencse is mellénk áll, a kalózokkal együtt legyőzhetjük a rettegett procyon hajóhadat. Többször is megfordult a fejemben, hogy ha vége, játszak más hajós játékkal, de rájöttem nem a hajók, hanem ennek a bizonyos játéknak a hangulata fogott meg igazán.

Az egyjátékos mód nem hosszú, egy tipikus Disney-s lecsengető játék, melyet a rajzfilm után minden lágyszívű anyu vagy apu megvesz a karddal hadonászó kis kalózának, de mégis kicsit több annál. Ha pedig végigvittük, játszhatunk többjátékos módban a gép, vagy hálózaton egymás ellen is. A hangulat miatt főleg ajánlom mindenkinek!

Kossuth, Inti, Qbi (Kubi) és Tücsi

Ez a kis csapat, és a név egy pozitív élmény volt életem elmúlt tizenegy hetében. Szeptember közepe volt már, mikor is végre kialakult, hogy mi négyen együtt fogjuk ebben a félévben csinálni a Számítógép-Labor 4 nevű tárgyat. A követelmény, hogy a kiírásban szereplő programot, megadott ütemben, részletesen dokumentálva kell elkészíteni, maximum 4 fős csapatokban. A feladat a következő volt (a kiírás menet közben megváltozott, az a szerinti végleges változatot írom most ide):

Egy gömb felületű világban mozog a Nagy Térgombolyító (a nagy sárga gömb), és menet közben térgombolyagokat (a kis rózsaszín gömbök) gombolyít le magáról. Az űr ezen szegletében portyáznak a varangyhajók (zöld gömb), akik féregjáratokon érkeznek és gyűjtögetik a térgombolyagokat, valamint itt vannak még az emberek (kék gömb), akik szintén a gombolyagokat akarják. A pályán elszórva vannak még hiperűrcsövek, melyek mindkét irányba járható féregjáratok (kék körök, melyeket vonal köt össze).
A játékos az egérrel kiválaszthatja és irányíthatja a hajókat, így felvehet gombolyagokat, és nekimehet a varangyok hajóinak. Ez csak abban az esetben nem végzetes, ha van nálunk térgombolyag, akkor egy gombolyagért cserébe mi megmenekülünk. Körülbelül ebben ki is merül a játék, ami addig tart míg van hajónk.

A fejlesztésnek négy szakasza volt. Egy modellezés, mikor kitaláltuk, hogy is fogjuk ezt megcsinálni, aztán ennek a vázát leprogramoztuk, majd jött a prototípus, és végül a grafikus felület. A végső változatról készült screenshot egy részlete látható oldalt. Fentebb a specifikációban ennek megfelelően jeleztem, hogy mi micsoda. A programozás életem hosszú óráit követelte: a protót 16, a grafikust 20 óra non-stop programozás eredményeként sikerült megcsinálni, de megérte. Komolyan mondom megérte, élveztem csinálni, és mikor a finisbe értem nagyon klassz érzés volt. Működött, és nem is akárhogy. Ugyan ez a kis kép nem adja vissza az animált részeket, meg a játék hangulatát, de az hogy 10, 100, és 200 pontonként eltoltuk már ketten is 23000 fölé, az azért jelent valamit. Megjegyzetm, mi akik fejlesztettük nyilván szivesen játszottunk vele, egy játékkal – itt a százszámra megjelenő 3D-s csoda között – amit mi csináltunk, ez egy különösen jó érzés.

Klassz kis projekt volt, a konzulensünk megdícsért minket, az eredményt pedig hamarosan megtudjuk, de addig is: Project KoInKuT Finished.

Ma este gondoltam egyet és összedobtam ezt a kis kukacot, meg az új fejlécet. Természetesen PSP van a kezében, és ugyan én nem hordok kendőt a fejemen, neki jól áll.
Napról napra változik ez a kis blog, egyre jobban benne vagyok, egyre jobban az enyém

HP 2010m vs. Xerox Document Centre 432ST

Az Impulzus (a BME-VIK kari lapja) szerkesztősége, ahol grafikusként dolgozom, már lassan hat éve használta a HP 2010m típusú masinát nyomtatásra. Jól szolgált a gép, de az elmúlt egy évben kezdtek rajta jelentkezni az öregség jelei. Több lapot húzott be a kelleténél, kevés volt benne a memória, egy nagyobb file nyomtatása akár negyed óráig is eltartott. Mi megpróbáltunk együttélni szeszélyes természetével, még egy nagytakarítást is kapott a nyár elején, de lassan be kellett látnunk, hogy számára már nincs sok remény. Elindultak hát ügynökeink, hogy felkutassák méltó utódját.

Teltek múltak a hetek, hónapok és kezdtek kirajzolódni az új jövevénnyel kapcsolatos részletek körvonalai. Több céget is megkerestünk, míg végül a Xerox vett minket nagylelkűen a szárnyai alá, és biztosított egy nyomtatót… de milyet!

A ma megérkezett Xerox Document Centre 432ST egy hatalmas gép. A képen látható, nagyjából kétharmada a hűtőnknek. 4 papírtálcája van, amibe A5-től A3-ig mindenféle méretű lap rakható. Nyomtat, fénymásol, faxol és szkennel, a digitalizált képet pedig elküldi e-mailben, vagy
feltölti FTP-re. Közvetlekül a hálózatra csatlakozik, kezelése pedig egy szürkeárnyalatos érintőképernyőn zajlik. Létrehozhatók benne felhasználók, így számon tudjuk tartani ki, és mennyit használja a nyomtatót, ugyanis (és itt jön ugye annak a szárnynak a másik oldala) havi 1000 lapot nyomtathatunk díjmentesen, valamint cserébe, hogy az ujságban megjelentetjük őket, mint támogatónkat, ingyenes karbantartás és toner jár hozzá. Mindezt egybevéve szerintem kimondottan jól jártunk.
Egy apróság még, amitől csoroghat a kis technokraták és DTPsek nyála: a gép szoftvere frissíthető és bővíthető, az oldalán elhelyezett floppy meghajtó, valamint a frissítő lemezek segítségével, így került fel rá többek között az e-mail küldés is.

Szóval… ööö… köszi!

Az utolsó vacsora
The last supper (1995)

Mindeddig a fenti cím bennem két dologhoz volt kapcsolható. A bibliai eseményhez, illetve Da Vinci ugyancsak témába vágó fesményéhez. Nos, ez tegnap este megváltozott.
Haza kellett mennem, mivel az orvos visszarendelt. Az most mellékes, hogy nem volt ott, és fölödlegesen mentem haza… gondoltam akkor. De ez a sors keze volt. Otthon kellett lennem, hogy nagy unalmamban éjszaka az m2-re kapcsoljak, és ott pont a fenti filmet játszották.

A történetet röviden összefoglalnám. Öt jóbarát, baloldali liberális (nem politizálok, ezt magukról mondják a filmben) értelmiségi él együtt lakótársakként egy kisvárosi házban. Van köztük egy jólfésült balfácán jogász, egy zsidó festő, a barátnőik, szóval vegyes társaság. Egyik este egy Zeck nevű férit hoz a sors az asztalukhoz, aki történetesen szélsőjobboldali nézeteket vall (és emellett gyerekgyilkos). Kisebb vita kerekedik, majd Zeck késsel kezd fenyegetőzni, és eltöri Pete (a jogász) karját, mire Marc (a zsidó festő) leszúrja. A holttestet Luke javaslatára elássák a kertbe, és paradicsomot ültetnek rajta. Még azon este folyamán felmerül a történet központi kérdése, amin mindnyájunknak érdemes elgondolkodni. Így hangzik:

“Tegyük fel, hogy van egy időgéped, és visszarepülhetsz az időben. Egy kis kávéházba, ahol egy asztalhoz ülsz egy Adolf Hitler nevű ártalmatlan festővel. Mit teszel? Megölnéd, azért hogy megmentsd a sokmillió ártatlant akik miatta haltak meg?”

Az egyik lány válasza, hogy ő megmérgezné, mert így nem tudja az áldozat ki ölte meg, és a gyilkosnak sincs oly mértékü lelkiismeretfurdalása, főleg, hogy tisztában van vele, ezzel jobbá tette a világot. Ezen felbuzdulva kikerül egy kék flaska arzénnal dúsított bor az asztalra. Egyre több vendég kap vacsora meghívást, és mivel a többségük hajthatatlan “elítélendő” nézeteti miatt, a kertben egyre csak nő a paradicsom tőkék száma. (Érdekes részlet, hogy a megtermett paradicsom különösen édes, és hamar megtelik a konyheszekrény paradicsompürével.) A történet végére a sok gyilkosság súlya érezhető feszültséggé erősödik a társaságban, mikor is végül kifogják a nagy halat, egy közismert politikai kritikust a TV-ből. Őt is meghívják vacsorára, de legnagyobb megleőpetésükre Norman Arbuthnot felkészültebb a témában, és meginog a főszereplők saját nézeteibe vetett hite. Zavartan kivonulnak az étkezőből, és végül úgy döntenek nem ölik meg. Ezalatt viszont a vendég rájön a szörnyű titokra, és mikor a kis csapat, mit sem sejtve újra az asztalhoz ül, poharaikban már őket várja az utolsó vacsora bora.
Fantasztikus film.

Steamboy
“Gőzfiú”

2 órával ezelőtt úgy döntöttem a pizzám mellé valami méltó filmet fogok nézni. A nemrég (a Miyazaki-s rajzfilmvadászat során) beszerzett Steamboy (2004) című mű lett a kiválasztott, és így utólag azt kell mondjam, nem bántam. meg.

Mielőtt a filmről részletesebben is szólnék, először egy kis kitérőt teszek egy érdekes téma felé. Az elmúlt hetekben több fantasztikus japán rajzfilmet néztem meg. Mellékesen megjegyezném a karaktereknek többnyire nem japán külső vonásaik vannak. Még a fiktív és japán környezetben játszódóakban sem. Ellenben, ha a karakter japán, akkor a gondolkodásán azért ez tükröződik (lsd. Grave of the Fireflies). Ami viszont ennél sokkal érdekesebb, hogy több film is kitér a nem szokványos repülőgépekre és repülő eszközökre. Csak néhány példa: Nausicaä siklója, Leputa és persze a kis képen is látható gőzhajtású szerkezet a Steamboyból. A léghajó pedig különösen gyakori jelenség. A mai elektromos, robbanómotoros és sugárhajtású világban szinte már csak a sport és a megszállottság jegyében fordulnak az emberek a léghajókhoz, vagy a sárkányrepülőkhöz. Számomra ezek az eszközök mindig közelebb fognak állni a szívemhez, olyanok mint az említett rajzfilmek, egy egészen más világ. Álmom, hogy egyszer léghajóval utazhassak.

Az 1860-as években játszódó Steamboy fő mozgatórugója egy “steamball” (gőzlabda) nevű eszköz, ami extrém nagy nyomáson tartott gőzt tartalmaz. Az ebben rejlő energia megszerzésére irányul a film első fele. Megismerkedhetünk a főszereplőkkel, Ray Steammel, egy ügyes feltalálóval, a nagyapjával Lloyd Steammel, az apjával Eddy Steammel és egy gazdag, elkényeztetett kislánnyal Scarlett Ohara-val. Csodálatosan megrajzolt, gőzhajtású gépezetek, vonatok, léghajók forgatagában jutunk el a londoni világkiállításra, ahol persze a fő téma a gőz hasznosítása, valamint ez lesz a cselekmény kicsúcsosodásának helyszíne is. Tovább nem is mesélem, akinek szerencséje van a filmhez mindenképp nézze meg, lélegzet elállító képsorokat alkotott meg a rendező, Katsuhiro Ôtomo és csapata.