A Halo 2 ma futott a gépemen, és ez jó.
Hogy a fenti dolog miért is olyan jó, az kis magyarázatra szorul azt hiszem. Kezdjük azzal, hogy volt az a játék, hogy Halo. Ezt a Microsoft adta ki, a Bungie fejlesztette, és ez volt annó az XBOX bemutatkozó játék. Mondhatni olyan volt neki, mint a Nintendónak a Super Mario Bros. Aztán kijött PC-re és Mac-re is, háromszor játszottam végig, egyszer PC-n aztán kétszer Mac-en. A Bungie olyan történetet talált ki, ami nagyon megfogott…
Rajongásom addig fajult, hogy könyveket rendeltem. Az első 3 Halo regényt, majd később a Ghosts of Onyx-ot. Ezek közül eddig az első kettőt olvastam el, jött ugyanis egy másik szenvedély (a WoW, ami ugyancsak könyvek… sőt, ruhadarabok rendeléséig fajult), ám a Halo sosem merült feledésbe. 2006 tavaszán vettem egy XBOX-ot, amiről írtam is. Volt hozzá bőven játék, de a Halo és a Halo 2 nem, megszerezni őket pedig bonyolult lett volna. Már nem árulták a boltokban (ahogy semmilyen első generációs XBOX játékot), így csak nyúlt a dolog, mint a rétes. Végül idén nyáron megváltam a géptől a Nintendo DS kedvéért. Visszagondolva el sem hiszem, hogy volt egy XBOX-om, és nem játszottam rajta egyszer sem Halo-t…
Összefoglalva: kezdetben a WoW, majd az abból fakadó játékundor tartott vissza, pedig komolyan érdekelt. Időközben pedig megjelent PC-re a Halo 2, és most ősszel a 3 is a boltok polcaira kerül (only for XBOX360). Az elmúlt hetekben valahogy belebotlottam a témába, és egyre jobban feltámadt bennem a régi kíváncsiság. Elkezdtem utánajárni a régóta rebesgetett élőszereplős filmnek, amiről ugyan nem sokat találtam, ám nénány igényes reklámfilm kering a TeCsöveden. Van egy egybevágott 7 perces változat is, íme a Halo Landfall (itt van nagy felbontású változat is):
Végül aztán ma sikerült hozzájutnom a 2004-ben debütált Halo 2 PC változatához, és feldübörögtek az ismerős dallamok a gépen… csak pár percig ugyan (melóban nem illik játszani), de szóval úúh, meg ááh. Már alig várom, hogy folytassam… the fight!
Ez már a sorozat harmadik része, így sok olyan dologgal találkoztam benne, amit “elvárnak” hogy tudjon az ember, de ettől még elég szájbarágós a játék, hogy egy 5 éves is megértse. Egy kis tazmán tigrissel vagyunk… Magyarországon így nem ismert a kis jószág, sokkal inkább, mint csíkos erszényes farkas, és legjobb tudomásom szerint kihalt ez a faj. Ausztrál fejlesztő cégről lévén szó, nem meglepő, hogy őshonos állatot választottak főszereplőnek. A játékban szerepel még a rokonsága, valamint koalák, kenguruk, dinoszauruszok és egyéb állatok, valamint a Quinkenek, amik ilyen árnylények, akik kis világunk, a Déli Fonyóvidék életére törnek.
Aztán tegnap délután elkezdtem nézegetni a
Elindult a játék, in medias res, fenn vagyunk egy nagy felhőkarcoló tetején, és redneck pajtás megszólal: “Hogy hogyé jutottam ee ide? Emesélem…” Máris a kis tanyaházban vagyunk, az udvaron áll egy faszi, elég furcsa testtartással, gyanakszunk is, hogy tán meg kéne nézni ki lehet az. Persze a halál maga, nekünk meg csak a puszta kezünk van. Két újrakezdés után rájöttem, hogy ez öklömmel itt nem sokat érek, és a játék javasolja is, hogy rohanjak fel a padlásra a puskáért. Na, hát így mindjárt más!

Szóval az úgy volt, hogy tegnap Valszám ZH után végül is elhatároztam magam, hogy veszek egy XBOX-ot. Körülnéztem apróhirdetések között, és találtam egyet, aki cserébe elfogad PSP-t. Ugyan szerettem a kis jószágot, jóformán alig használtam. Egy játékot vettem hozzá, és többre nem volt szívem pénzt kiadni. Így hát nehéz szívvel, de egy szebb jövő reményében összecsomagoltam a PSP-m, és elindultam egy új dolog felé. A fickó akitől vettem igazi megszállott, a szoba, ahol az XBOX volt, gazdája vagy egy tucat különböző konzolgépnek a Super Nintendótól a PSX-en át egészen az XBOX-ig, amiből 3 is volt. Kipróbáltuk és végül egy feketét csomagoltunk össze nekem, jó pár játékkal. A PSP csere miatt különösen jó üzlet volt, bár úgy néz ki vennem kell hozzá egy új kontrollert, mert amit kaptam, annak a vezetékében van egy apró törés, de egyébként is akartam egyet venni. Hazahoztam (ma egész nap éreztem a szokatlan cipekedés okozta izomlázat). Itthon kicsomagoltam, és az AG Neovo tunerrel rákötöttem egy régebbi 17″-os NEC-re. Gyönyörű
Mondhatni az egész estét végigjátszottam, és a legjobban a