All posts in “Kütyük”

Óracsere

Kezdjük onnan, hogy van nekem egy Casio Wave Ceptor WVA-106HE-7BVER karórám. Évekkel ezelőtt kaptam névnapomra, és egy rossz szavam nem lehet rá. Leginkább az tetszett (és tetszik még ma is) benne, hogy képes a világ néhány atomóra laboratóriumából alacsony hullámhosszon szórt pontos időt fogni és automatikusan beállítja magát. Gyakorlatilag a nyári és téli időszámítást is maga állította be. Ez egyébként a Casio Wave Ceptor típusú óráinak közös vonása.

Az évek során két alkalommal szakadt el a szíja, amit kizárólag Casio márkaszervízben cserélnek. Volt ezzel kapcsolatban egy érdekes jelent. Nem volt nálam az óra, mikor megvettem hozzá a szíjat a márkaboltban, viszont gondoltam cserélni már csak cserélik bárhol. Hazamentem, felkaptam az órát, és berohantam egy közeli órás boltba, letettem az asztalra az órát és a szíjat, majd kedvesen megkértem a pultban álló hölgyet, hogy ezt így rakja már össze… a csalódottság és a rémület valamilyen furcsa elegye rajzolódott ki az arcán, majd közölte, hogy nem fog menni. Vissza kellett menjek másnap a márkaboltba, ahol egy furcsa görnyedt lupét viselő ürge pikk-pakk lecserélte. Na, szóval macerás.

Mindig is jobban szerettem a fém szíjat, és valahol legbelül egy teljesen fekete óra rajzolódott ki lelki szemeim előtt, mikor erre gondoltam. Rendszeresen megálltam az órás boltok kirakatában és nézegettem őket. Ki is szemeltem magamnak egyet az Edifice sorozatból… viszont meglehetősen drága darabot, amit úgy kell érteni, hogy 50e Ft már akkora összeg a szememben egy karóráért, hogy azt jól meg kell gondolni. Nem is szántam rá magam sose, hogy megvegyem.

Nagyjából egy hónapja viszont megakadt a szemem egy számomra ismeretlen japán cég óráin, amit a Vaterán értékesít valaki. Elég szép darabok, de az alig 6 ezer forintos ár itt már gyanúsan alacsonynak tűnt. Ennek ellenére raktam rá egy figyelőt, ami most hétvégén dobott nekem egy levelet, hogy pár óra múlva lejár. Maga az aukció nem érdekelt továbbra sem, viszont ha már óra, elkezdtem keresgélni a neten, hátha megtalálom, az áhított órát valamivel kedvezőbb áron.

Nem találtam meg, de találtam valami mást. A Casio Edifice órái közt megakadt a szemem egy több számlapos analóg karórán, fekete ion plated házzal és fém szíjjal. Egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem. Annyira ott volt minden darabkája a helyén, hogy szinte el se hittem. Egy pillanat műve volt, és eldöntöttem, ez kell nekem.

Az óra becses neve:
Casio Edifice EF-339BK-1A1V

  • 100 méterig vízálló (nem érdekel a 100 m, az viszont igen, hogy nem csak cseppálló, ha vízbe esik nem hal meg)
  • Rozsdamentes acél tok és szíj, fekete ion plating bevonattal
  • Több karos számlap (hét napjai, hónap napja, 24 óra)
  • Ásványi üveg és csavar rögzítésű hátlap

Feltúrtam érte az internetet, számtalan, számomra ismeretlen pénznemben láttam kiírva az árát, de amíg csak órás honlapokat néztem nem tudott az ára Ł100 alá menni. Aztán Móni rákeresett az eBay-en, és ez volt a megoldás. Megtaláltuk $100-ért + Hong Kongból, nemzetközi postával $25 a szállítás. Még így is megfelelő volt az árfekvése, így megjelöltem és vártam, hogy megérkezzen a fizetésem.

Kerestem magyar oldalakon is, de egyetlen említésre méltó találat volt csak, egy lejárt prohardveres hirdetés, ahol az illető az eBay-ről vásárolt óráját kínálta eladásra. Furcsa dolog, hogy egy hazai márkakereskedéssel rendelkező cég meg sem említi az interneten, az általa gyártott termékek nagy részét. Azt már nem is vártam, hogy esetleg leírást találok róla. Sok karóráról van a YouTube-on valamilyen idegen nyelvű videó, na erről még az sincs.

Ma végre pénz állt a házhoz, így megkerestem újra az órát az eBayen, de történt közben némi változás. Az óra $110 lett, viszont a szállítás ingyenes, azaz összességében $15-ral kevesebb az ára, ami a vásárlás pillanatában a PayPal szerint nagyjából 25e Ft-nak felet meg. A vásárlás zökkenőmentes volt, kis érdekesség, hogy pont ezt az órát valaki más is megvette pár perccel előttem (több is van belőle).

Most pedig ismét várok, hogy megérkezzen. Elvileg 11-20 munkanap.

iPhone 4S design

Egy hosszabbacska dolog következik arról, hogy szerintem miért nem baj, hogy nem jött új design. Viszont előtte egy kis disclaimer:

Én eltökélt híve vagyok azoknak a dolgoknak, amik szerintem jók. Szeretem az iPhone-t, így boldogan racionalizálok bármilyen furcsa lépést, és aligha zavar, hogy talán becsapom magam, amíg ezzel azt érem el, hogy elégedett vagyok. Sok dologban nem vagyok ilyen határozott, de az iPhone kapcsán nincs bennem kétség. Szóval, amit alább írok az részben biztos fanboyság, de szerintem ha valaki kellően nyitott és velem gondolkodik, az megláthatja azt, amit én ebben jónak tartok. A többiek meg ne is olvassanak tovább.

Continue Reading

DNS probléma a Mac OS X 10.6.5-ben

Van egy hiba a 10.6.5 DNS feloldó rendszerében (mDNSResponder), ami miatt bizonyos esetekben nem megfelelően oldja fel a domain neveket a rendszer. Ilyen eset pl, ha egy céges külső domain a benti céges környezetben CNAME aliassal “.local” végződésre van feloldva. (Pl.: valami.azencegem.hu -> valami.azencegem.local). Ilyen esetben a Mac OS X mDNSResponder démonja rosszul old fel, és nem tud kapcsolódni a kezdeményező program. Úgy vehetjük észre a problémát, hogy egy adott domaint nem tudunk pingelni, viszont dig/nslookup működik (amik nem az mDNSRespondert használják).

(DNS szerver oldalon is megoldható a probléma, ha nem CNAME, hanem A típusú az átirányítás, de ez a rendszergazdáktól függ, hogy megcsinálják-e, nem is erről szeretnék írni most.)

Keresgéltem a neten, hátha van megoldás és egy a problémát érintő Apple – Support Discussiont találtam: http://discussions.apple.com/thread.jspa?threadID=2648002&start=60&tstart=0

Ebben egy hozzászóló (KJK555) talált egy áthidaló megoldást. A 10.6.4 régebbi file-jaival felülírva megoldódik a probléma, legalábbis addig, amíg a következő Mac OS X frissítésben remélhetőleg kijavítják.

Ehhez el is készített egy telepítő csomagot, ami nálam működött: http://intiweb.hu/download/mdns_repair10.6.5.pkg.zip (Csak saját felelősségre használjátok! A file tartalmáért, illetve annak használatából származó esetleges problémáért semmilyen felelősséget nem vállalok!)

Remélem másnak is segít!

PS.: sajnos ugyan ez a DNS feloldó van az iOS legfrissebb verzióiban is, ahol ez a probléma szintén fenn áll. Sajnos itt jailbreak nélküli megoldás nincs, mivel rendszerfile-okat kell módosítani. Erre vonatkozólag is van a neten infó, de ennek már nem mentem utána. Reméljük ezt is fixálják a közeljövőben.

Fruit Ninja for iPhone

Pár hete olvastam erről a játékról valamelyik blogon, és azonnal megtetszett. Különben meg bármi jó, amiben benne, van, hogy Ninjaaaa, nem?

Dinnye, narancs, bomba, Critical!!! Fruit Ninja

A Halfbrick Fruit Ninja c. játékában röviden arról van szó, hogy a feldobott gyümölcsöket kell kettévágni. Banánt, narancsot, kiwit, dinnyét* és fröcsög a lé és hullanak a gyümölcsdarabok.  Ezt mindaddig csinálhatjuk, amíg olyan ügyesek vagyunk, hogy nem hagyunk 3 gyümölcsöt egészben visszahullani, illetve amíg elkerüljük, hogy bombába vágjunk. Minden szétvágott gyümölcs 1 pont és néha (teljesen véletlenszerűen, szóval hiába trükköztök) van Critical, na az 10 pont. Ha lepottyan egy gyümi, kapsz egy X-et a jobb felső sarokba, ha elérsz 100 pontot, egy X-et elvesz a játék (nagy segítség, érdemes bevállalni százasonként egy szándékos hibát, ha ezzel elkerülünk egy bombát).

A menüben egy-egy forgó gyümölcs jelzi a menüpontokat, amiket kettévágva léphetünk tovább. Van rengeteg öcsi (gyk.: achievement \ö-csív-ment\ fn : a játékban elért hosszútávú teljesítményed mértékegysége, melyet különböző könnyebben ill. nehezebben teljesíthető feladatok után, bizonyos pontérték társaságában adományoz neked a játék), és minden game over után egy kedves, gyümölcsökkel kapcsolatos érdekességgel szórakoztat minket a a Fruit Sensei :) Pl.: tudtátok, hogy a frissen fogyasztott gyümölcsök közül a mangóból fogy a legtöbb a világon? És én egy darabot nem ettem már évek óta, nem hogy frissen, de sehogy se.

Ajánlom mindenkinek, aki gyors és látványos kikapcsolódásra vágyik!
Weboldaluk: http://www.fruitninja.com/ [iTunes]

* meg szilva, meg eper, meg körte, meg alma, meg mangó :D

Blogoljunk…

Hát, az előző posttal nagyon belevágtam itt a dolgok közepébe. Annak… azoknak, akik még olvassák ezt a blogot, kicsit összefoglalom, mi is történt az elmúlt csaknem 9 hónapban.

Természetesen nem más, mint a WoW volt az oka, hogy februárban abbamaradt itt minden. Újra lett klán, újra voltak raidek, a napjaim a melóban, estéim a játékban, kinek van emellett ideje még blogot is írni. Hát, ha blogolásra nem is, azért pár dologra volt időm. Azzal, hogy a WoWban mi történt, most senkit nem untatnék, akit érdekel az tudja, vagy megkérdezi, jöjjenek hát sorban az IRL (in-real-life) dolgok:

1. Megismerkedtem egy fantasztikus lánnyal :D
Így van. Intinek van barátnője, bizony. Már több, mint 4 hónapja. Nagyon boldogok vagyunk, amikor csak lehet együtt vagyunk, mozizunk, étterembe járunk és persze rengeteget du… doljuk a kedvenc zenéinket, édesen andalogva, kéz a kézben :) Ennyi elég is lesz így hirtelen.

2. Bravia
Augusztusban járt le 2 éves hűségem a UPC-vel, és ha már csomagot váltottam, akkor már bővítettem is és előfizettem egy digitális csomagra, megállítható, visszapörgethető, rögzíthető élő adás, ahogy kell. Na de, tudtam én ezt már júliusban is, mikor kifizettek egy nagyobb munkát, és megvettem ezt a gyönyörűséget:

KDL-32T3000

Júliusban még csak az iMac volt rákötve – az Enterprise 4. évadát ezen fejeztem be. Augusztus végén elmentem, megkötöttem a szerződést, rákövetkező hétfőn… azaz kedden, mert a szaki elrontotta a bekötést elsőre, már minden rendben is volt. Egy kis Thomson beltéri egységet kaptam hozzá, ami most ott csücsül a gurulós szekrénykén az asztal alatt… apropo asztal.

3. Asztal
Egy hatalmas “L” alakú asztalt sikerült szereznünk még tavasszal a Metróban, amivel végre megvalósult a “kényelem” a szoba nem ágyból és szőnyegből álló részében is. Kényelmesen elfér rajta az iMac a TV és marad még bőven hely rajzolni is.

4. Rajzok
Volt szerencsém a nyáron és most szeptemberben, hogy Impulzus címlapot, Karok Közti Vetélkedős Villanykaros pólót és a 37. Gangszter Schönherz Qpa designját is elkészítsem. Természetesen az összeset kicsit kapkodva, de hát ez hozzá tartozik, ettől lett jó :) Ezekről, és remélhetőleg (a teljesség igénye nélkül) minden régebbi munkámról lesz majd egy böngészgethető része az intiwebnek a Projektek menüpont alatt.

5. iPhone
Pont a minap, mikor a sírból rántottam össze a blogot, botlottam bele mit is írtam anno az iPhoneról… hmm… hogy változnak a dolgok, szeptember 13. óta én is büszke tulajdonosa vagyok ennek a kis masinának, ami lehet véget vet a már lassan 10 éves telefon csereberélésnek. Miért? Hisz ez is csak egy telefon, mint a többi. Nem, ez annál sokkal több, majd meglátjátok :)

6. WoW
Hehe, azért címszavakban: Tranquility, Illidan FBK, FullT6, Brewfest Kodo és BC Collector’s Edition :)

Mindenkinek szép napot, hamarosan jelentkezem!

WordPress for iPhone

Ezt a postot a címben szereplő programmal írom. Ha működik, szépen meg fog jelenni a honlapon, mint a megújult intiweb.hu első bejegyzése.

Na lássuk!

Dr Mhouse – kispad

Régebben már írtam egérbajaimról, amiket akkor meg is oldottam. De az nem lehetett végleges…

Kispad 2Pár hete a LX7 ismét nem akart kattanni balra, szétszedtem… ez nem is volt olyan egyszerű. Alapvetően nem látszanak a csavarok. Kiderült a lábacskái alatt vannak, és ezt csak azért vettem észre, mert már elhagyta szegény az egyiket. A másik is néha leesik, de azt még mindig megtaláltam. Szóval szédszedtem, és a nyomófelület meg a mikrokapcsoló között akkora porcica (érted, cica az egérben) volt, hogy csak na. Kitakarítottam… na így meg túlérzékeny lett, már hozzászoktam, hogy erősen kell nyomni, erre most alig érek hozzá már kattan. Kicsit rosszul is szerelhettem össze, mert egy kis felületi elem kiáll. Ha, ehhez hozzávesszük, hogy már több, mint 2 éves, számomra adódott a megoldás, ideje lecserélni.

Már hónapokkal ezelőtt kinéztem egy újat, még a kattintási bajok idején, de akkor nem volt rá keret, meg sikerült is orvosolni a problémát, ugye. Jobban belegondolva az egér csapkodásával akkor azt értem el, hogy az eminens porcica elmozdult a mikrokapcsolóról, és ezért volt akkor jó egy darabig. A kiszemeltem is Logitech, egy vezeték nélküli rágcsáló, VX Revolution néven. Ez az MX Revolution asztali monstrum kisebb, notebookhoz való változata. Van még ennél is kisebb, a VX Nano, de az meg már túl kicsi, nem is beszélve róla, hogy jóval drágább.

Kispad

Tegnap végül eljött a nap, elmentem a Red Tower Computerbe, és megvettem. Annó az egérbajok idején láttam az árlistájukban a SteelPad egérpadokat is. Kapva az alkalmon vettem egy QcK-t otthonra és egy QcK Minit a laptophoz is. Otthon kicsomagoltam szépen, és kipróbáltam… hát fantasztikus, nagyon finoman kattan és rendkívül pontos. Meg is született a döntés, kispadra kerül az MX610 és az LX7 is. Tartalékban tökéletesen jók lesznek, ha valami baj történne a VX-szel, amiből utazó egeret csináltam. Két egeret kellett volna vennem talán, de nem akartam, lehet eljön majd az ideje, hogy veszek még egyet :)

Érintsd meg

Mi a különbség az alábbi két eszköz között? Segítség a képek alá írva.

iPhone iPod touch
iPhone
tud telefonálni
iPod touch
csak azt tudja, amit tudnia kell

Ma, helyi idő szerint este 7-kor, Steve Jobs bemutatta 2 éves iPod photo lejátszóm méltó utódját. Az iPod touch mindent tud, amit nagytestvére az iPhone, csak a GSM szolgáltatások hiányoznak belőle… hiányoznak? De kinek? A szoftvere már az új iPhone programján alapul, ami e hónapban lesz elérhető, ezért a kis különbség az alsó “dock” résznél. Figyelmesek észrevehetik, hogy ez nem más, mint az Leopard dockjának kistestvére. A telefon ebben a hónapban lesz kapható, és egy kis okos spórolással nemsokára már nekem is lesz :)

Dr Mhouse – egérbajok

Van nekem két szépségesen szép Logitech egerem. Az egyik LX7, a másik MX610 névre hallgat.

Tünetek:
Az MX610 pár hete úgy gondolta, hogy ő balgombra innetől kezdve bizony csak duplán fog kattanni. Persze 20 ropis billentyűzet+egér kombó esetén ez normális, fél év használat után… EGY TÚRÓST!!! De ez már akkor sem segített, elemek ki, egér fel a polcra: “Gondolkozzál el magadon!” Távollétében elővettem a csodás Mighty Mouse-t, amit az új iMac-hez kaptam, és amiről csak annyit, hogy helyettesítőnek megteszi, meg aranyos, de nem.
Az LX7 korábban kezdte. Bal gombja egy ideje már nem kattant szépen. Olyan volt, mintha beragadt volna, de azért működött. Ma reggel viszont fogta magát, és elkezdett nem kattanni, balra… mondom, balra… BALRAAA!!! Nem. Grrr…
Az egereim nyilván összefogtak ellenem, hogy ellehetetlenítsék a munkám.

A kezelés menete:
Elkezdtem touchpad segítségével új egérke után vadászni, de közben eszembe jutott a jó öreg, “csapd oda valamihez, attól rendbejön” módszer. Elemeket kiveszük, az egeret okosan megszorítjuk és kecsesen az asztalhoz ütögetjük.

Egérkezelés

A kezelés hatása:
LX7 a kezelés után, erősen részeges állapotba került, azaz már majdnem minden harmadik kattintásra sikerrel járt. Az eredmény nem villanyozott fel eléggé, így hát folytattam a keresgélést új egér után, mire azon nem kaptam magam, hogy teljesen jól működik. Meglepő fordulat, úgy látszik az egeremnek van lelke, és szeret engem, csak balgomb sztrájkot tartott.
Otthon az MX610-en volt a sor, csak nem dobok ki egy lézeres vezeték nélküli egeret, és láss csodát (kopp-kopp-kopp) az is rendbejött. Pedig olyan klassz egereket néztem már ki, de így biztos nem veszek újat.

Láttam azonban SteelPad márkájú professzionális egérpadokat, amik nagyon megtetszettek, úgy döntöttem hát arra azért beruházok majd, hátha a rágcsálóim önérzete a helyére kerül, és hajlandóak lesznek még jó darabig kattogni nekem.

CycloDS Evolution

Nos tegnapelőtt szóltak, hogy megérkezett. De mi is ez?

CycloDS EvolutionEz egy microSD kártya adapter a Nintendo DS Lite-hoz (sima DS-hez is). Azt tudja, hogy van rajta egy kis keretrendszer, ami úgy fut mint bármely Nintendo DS játék, amit kis kártyán veszünk. Csakhogy, ez a progi lehetővé teszi, hogy böngészgessünk a microSD kártyánkon. Rakhatunk rá különböző homebrew* programokat, vagy zenéket, filmeket, amiket a Moonshell nevezetű programmal le is tudunk játszatni. Az egész egy csinos kis alumínium dobozkában érkezik, amiben szivacsok közt ül a kártya és az USBmicroSD adapter (kép).

El is mentem érte még aznap, hazafelé pedig beugrottam a Westendbe, vettem hozzá egy memória kártyát is (az nem része a csomagnak). A SanDisk van olyan jófej, hogy ad egy SD kártya adaptert az aprócska microSD-hez, de tekintve, hogy a CycloDS Evo csomagnak része az USB microSD adapter erre nem sok szükségem lesz. Na jó ez nem igaz, mivel a ThinkPad-nek van SD kártya olvasója, így az SD adaptert már be is tette a laptoptáskába, az USB meg jó lesz otthonra az iMac-hez.

Otthon kibontogattam szépen a dolgokat, frissítettem az Evo programját, és feltettem néhány progit is rá. Mondanom sem kell, fantasztikus a kis cucc. 1GB-os kártyát vettem és a játékok ROM-jai 8-70 MB körül mozognak, szóval jó néhány ráfér. Nem is raktam első körben tele, mégis lekötött egész estére. A neten lehet találni DS játékok lementett ROM-jait, így kipróbálhattam néhányat, és le a kalappal a Nintendo előtt. A Dual Screen és az érintő képernyő olyan soha nem látott lehetőségeket ad a játékhoz, hogy az eszméletlen. Nem is beszélve, hogy a kis gépben mikrofon is van, amit pár játék előszeretettel ki is használ. Komolyan mondom a Nintendo a leginnovatívabb cég a piacon, csak meg kell nézni a Wii forradalmi irányítórendszerét, vagy a kis DS-t.

* homebrew: úgy fordíthatnánk “házi főzésű”, ami ugyan megfogja a lényegét a dolognak, de hülyé hangzik. Ugyanis ezek a progik azok, amiket nem a nagy játékfejlesztő cégek gyártanak, hanem otthon programozzák őket a kreatív fejlesztők. Egyre népszerűbb dolog ilyen programokat fejleszteni a mai konzolokra, ami abból adódhat, hogy könnyen érthető programnyelveken íródnak.