Subscribe to Rss Feed : Rss

Üdv!

Majd itt lesz valami...

AppleCare, magyarul 2 év ráadás

Filed Under (Apple, Élet, Informatika, Mac) by inti on 28-01-2011

Tavaly november 2-án vettem meg a 15″-os MacBook Prot. Nagy álmom volt, remek gép, de erről majd egy másik alkalommal. Amiről most akarok írni, az az első komolyabb beruházás a géppel kapcsolatban, nevezetesen a 3-évre kiterjesztett teljes körű garancia.

Ilyen komoly gépnél, ahol már a csere alkatrészek költsége vetekszik egy olcsóbb laptop árával, igencsak megfontolandó, hogy 1 vagy 3 évig tart-e a teljes körű garancia. Ugyanis az Apple számítógépekre gyárilag egy év garancia jár. Ezen felül van az ún. AppleCare Protection Plan, ami a vásárlástól számított 90 napon belül vehető meg a géphez és az USA-ban magában foglal +2 év teljes körű garanciát, illetve telefonos helpdesk szolgáltatást. Kis hazánkban nincs az Apple-nek fogyasztói szolgáltatása, vagyis a helpdesk nem játszik, de a +2 év garancia igen.

Az Apple hazai szerviz bázisa az Almárium-Pro Kft. Ők forgalmazzák nálunk a fenti (egyébként dobozos) terméket, “2 év ráadás” néven. Azért a más név, mert az Apple következetes cég, mást nem árul ugyan azon a néven, vagyis, ha nincs helpdesk, akkor ez már nem AppleCare, de mivel az egy éves alap garanciával teljesen azonos jogokat biztosít, a 2 év ráadás teljesen megfelelő.

A csomagok árai sávosan alakulnak. Míg a Mac minihez viszonylag olcsó ez a lehetőség, addig egy 15″-os MacBook Pro esetében már több, mint a kétszerese. Érthető ugyan, hisz a laptop alkatrészei nyilván drágábbak, ha javításra kerül a sor, mégis az ember erősen elgondolkodik, hogy megvegye-e. Erre a legmegfelelőbb az a 90 nap, ami rendelkezésre áll a vásárlástól kezdve.

Hogy döntsük el, kell-e ez nekünk, és egyáltalán, hogy zajlik ez az egész?
Read the rest of this entry »

MKV videók lassan töltődnek VLC-ben? (Mac OS X 10.6 Snow Leopard)

Filed Under (Apple, Élet, Informatika, Tips & Tricks) by inti on 26-01-2011

Én már nem is emlékszem mikor kezdődött a dolog, de egyszer csak arra lettem figyelmes (már hónapokkal ezelőtt persze), hogy a VLC nagyon sokat gondolkodik az MKV videóim betöltése előtt. Talán azért törődtem bele, mert 720p-s videókról van szó főként, gondoltam ez így jó… de nem, hát akkor is rohadt sokáig tölt. Szóval utána jártam, és megtaláltam a megoldást:

  1. Terminal.app
  2. parancssorba: “sudo chmod 777 /usr/X11/var/cache/fontconfig”
  3. itt kéri a root user jelszavát
  4. utána betöltesz egy szokásos MKV-t, még most lassan fog töltődni
  5. és kész, innentől minden MKV gyorsan meg fog nyílni

A legtöbb oldalon ezt a megoldást találtam. Működik, de sehol egy magyarázat. A legtöbb halandó, aki lehet most nyitja meg először a Terminalt, biztos nem is érti mi történt. Nekem azért van egy halvány sejtelmem, amit meg is osztok, azzal aki tovább olvas.

Read the rest of this entry »

DNS probléma a Mac OS X 10.6.5-ben

Filed Under (Apple, iPhone, Tips & Tricks) by inti on 06-12-2010

Van egy hiba a 10.6.5 DNS feloldó rendszerében (mDNSResponder), ami miatt bizonyos esetekben nem megfelelően oldja fel a domain neveket a rendszer. Ilyen eset pl, ha egy céges külső domain a benti céges környezetben CNAME aliassal “.local” végződésre van feloldva. (Pl.: valami.azencegem.hu -> valami.azencegem.local). Ilyen esetben a Mac OS X mDNSResponder démonja rosszul old fel, és nem tud kapcsolódni a kezdeményező program. Úgy vehetjük észre a problémát, hogy egy adott domaint nem tudunk pingelni, viszont dig/nslookup működik (amik nem az mDNSRespondert használják).

(DNS szerver oldalon is megoldható a probléma, ha nem CNAME, hanem A típusú az átirányítás, de ez a rendszergazdáktól függ, hogy megcsinálják-e, nem is erről szeretnék írni most.)

Keresgéltem a neten, hátha van megoldás és egy a problémát érintő Apple – Support Discussiont találtam: http://discussions.apple.com/thread.jspa?threadID=2648002&start=60&tstart=0

Ebben egy hozzászóló (KJK555) talált egy áthidaló megoldást. A 10.6.4 régebbi file-jaival felülírva megoldódik a probléma, legalábbis addig, amíg a következő Mac OS X frissítésben remélhetőleg kijavítják.

Ehhez el is készített egy telepítő csomagot, ami nálam működött: http://intiweb.hu/download/mdns_repair10.6.5.pkg.zip (Csak saját felelősségre használjátok! A file tartalmáért, illetve annak használatából származó esetleges problémáért semmilyen felelősséget nem vállalok!)

Remélem másnak is segít!

PS.: sajnos ugyan ez a DNS feloldó van az iOS legfrissebb verzióiban is, ahol ez a probléma szintén fenn áll. Sajnos itt jailbreak nélküli megoldás nincs, mivel rendszerfile-okat kell módosítani. Erre vonatkozólag is van a neten infó, de ennek már nem mentem utána. Reméljük ezt is fixálják a közeljövőben.

iPhone és az ember

Filed Under (Élet) by inti on 12-10-2010

FIGELMEZTETÉS: A bejegyzésben felfedezhető bármiféle utalás vagy azonosítás csupán humoros játék a hasonlóságokkal. A szerző semmiféle tudományos vagy vallási kutatást nem végzett az írás elkészítéséhez, csupán leírta néhány gondolatát, melyek a reggeli metrózás közben születtek.

Az iPhonet Steve Jobs és a technológiai fejlődés a lehető legtökéletesebbre alkotta meg. Külsőre törékenynek tűnhet, de meglepően erős és kitartó, egyedülállóan hosszú élettartammal bír figyelembe véve képességeit. Az elmúlt évek legmeghatározóbb példánya a világban.

Legtöbb alkatrésze működését titok fedi, pedig már sokan szétszerelték, meg is javították kisebb-nagyobb meghibásodásait. A4 chipjének működése viszont még mindig alkotójának féltve őrzött és leutánozhatatlan alkotása. Élettartama ugyan rövidebb sok primitívebb készülékénél, viszont az elmúlt években lényegesen megnövekedett. Napokig kibírja töltés nélkül, persze csak ha semmi megterhelőt nem kell csinálnia.

Alkalmazás használata egyedülállóan sokrétű, a legkülönfélébb dolgokra képes. Nagyon jó szervező, levelezik és figyel a naptár fontos bejegyzéseire. Hatékony, mégis játékos, remek a humora és a zenei érzéke, de sok esetben egy egyszerű fing is kifizetődő lehet a számára. Alkalmazásait az App Storeban értékesíti, több milliárdos forgalmat bonyolítva ezzel. Kapcsolattartása a többi iPhonenal kimondottan magas szintű. Ebben 2 éles kamerája és mikrofonjai valamint sokszínű és elképesztően nagy felbontású kijelzője van a segítségére. A világ bármely pontján képes tájékozódni és navigálni, így sosem téved el.

Nincs szüksége tokra, mégis a sokan valamit azért hordanak. Persze van amit anélkül csinál, hisz ezt tokban nem is igazán lehet, de gyakran mutatja meg elképesztő tiszta szépségét mellyel zavarba hoz bárkit. Persze jó lenne egész nap tok nélkül lenni, mégis a legtöbben tokban működnek, utaznak vagy töltenek. A tokok változatosak lehetnek, van ami védelemre szolgál és van ami divatot teremt, de olyan is akad, amit csak ideiglenesen kap az iPhone magára, hogy aztán ledobja, ráheveredjen és várja a tökéletes testét kényeztető érintéseket.

Működése során Cupertino óvó szeme állandóan figyeli minden lépést.

Az embert Isten és az egyedfejlődés a lehető legtökéletesebbre alkotta meg. Külsőre törékenynek tűnhet, de meglepően erős és kitartó, egyedülállóan hosszú élettartammal bír figyelembe véve képességeit. Az elmúlt évszázadok legmeghatározóbb egyede a világban.

Legtöbb szerve működését titok fedi, pedig már sokan felboncolták, meg is gyógyították kisebb-nagyobb megbetegedéseit. Agyának működése viszont még mindig alkotójának féltve őrzött és leutánozhatatlan alkotása. Élettartama ugyan rövidebb sok primitívebb életformáénál, viszont az elmúlt évszázadokban lényegesen megnövekedett. Napokig kibírja evés nélkül, persze csak ha semmi megterhelőt nem kell csinálnia.

Eszköz használata egyedülállóan sokrétű, a legkülönfélébb dolgokra képes. Nagyon jó szervező, levelezik és figyel a naptár fontos bejegyzéseire. Hatékony, mégis játékos, remek a humora és a zenei érzéke, de sok esetben egy egyszerű fing is kifizetődő lehet a számára. Eszközeit a Világpiacon értékesíti, több milliárdos forgalmat bonyolítva ezzel. Kapcsolattartása a többi emberrel kimondottan magas szintű. Ebben 2 éles szeme és fülei valamint sokszínű és elképesztően részletgazdag kifejező képessége van a segítségére. A világ bármely pontján képes tájékozódni és navigálni, így sosem téved el.

Nincs szüksége ruhára, mégis a sokan valamit azért hordanak. Persze van amit anélkül csinál, hisz ezt ruhában nem is igazán lehet, de gyakran mutatja meg elképesztő tiszta szépségét mellyel zavarba hoz bárkit. Persze jó lenne egész nap meztelennek lenni, mégis a legtöbben ruhában dolgoznak, utaznak vagy esznek. A ruhák változatosak lehetnek, van ami védelemre szolgál és van ami divatot teremt, de olyan is akad, amit csak ideiglenesen kap az ember magára, hogy aztán ledobja, ráheveredjen és várja a tökéletes testét kényeztető érintéseket.

Élete során a Mennyország óvó szeme állandóan figyeli minden lépést.

Az írás részben reakció a héten Angelday által felvetett iPhone 4 tok problémára és az arra érkezett hozzászólásokra.

CSS::selection

Filed Under (CSS, HTML, JavaScript, jQuery, PHP, Programozás) by inti on 02-06-2010

Ma reggel IT chaten megjelent egy link (http://fichtre.net/yop.html). Az oldalon a Ctrl+A billentyűk lenyomására kirajzolódik egy kép. De hogy?

A probléma két részből áll:

  1. határozzuk meg egy kép pontjainak színét
  2. hogy tegyük ezeket láthatóvá a Ctrl+A billentyűk lenyomására

Először is tudnunk kell, hogy egy képen az egyes képpontok milyen színűek. Ezt pedig a PHP GD moduljának segítségével lehet kideríteni. Miután beolvastuk a képet, végiglépkedünk a képpontokon, majd az imagecolorsforindex() és imagecolorat() függvényekkel megkapjuk a képpont színét adó 3+1 (piros, zöld, kék + alpha) komponenst egy tömbben. Mikor ezt végiggondoltam jutott eszembe, hogy ezt a részét én már egy éve megcsináltam egy kis délutáni kísérletezgetés alkalmával.

Itt említenék meg egy fontos apróságot. Átlátszó PNG képek esetén vannak ugye alpha komponensek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ahol a képen a látható tartalom és az átlátszó háttér találkozik, ott valójában folytatódnak a színek, csak a képpont átlátszósága változik. Ezt a komponenst kapjuk meg az alpha értékben, és ebből egyszerű százalékszámítással adódik az a 0 és 1 közötti szám, mellyel ezeknek a képpontoknak az átlátszóságát kell meghatározni. Erre egy apró jQuery kódot használtam.

A képpontok helyére karaktereket tenni nem különösebb probléma. Én egy 3 bekezdésnyi lorem ipsumot generáltam, és azt végtelenítettem. Az külön szerencse, hogy a fix szélességű Courier New betűtípus két karaktere pont egy négyzet alakú területet foglalnak el.

Na hát, ha már a fele megvan, akkor csak megcsinálom az egészet. Gyorsan utána néztem, hogy is működhet a probléma másik része, vagyis, hogy kijelölésre kapnak színt az egyes betűk. A trükk egy CSS pszeudoállapot, nevezetesen a ::selection. Ez a CSS3 szabvány része, és mint sok ilyen, megtalálható a mozilla böngészőkben ::-moz-selection néven is. Ez a selector az elem azon állapotát határozza meg, mikor a benne található szöveget kiválasztjuk. Meghatározhatjuk benne a szöveg és a háttér színét is. A “csoda” pedig úgy lesz ebből, hogy az egyes betűk, mind egy-egy elem, melyeknek meg van határozva, hogy kiválasztáskor milyen hátterük és szövegszínük legyen, végül pedig Ctrl+A: Minden kijelölése.
(Tobábbi részletek és példa a selectorról: http://www.quirksmode.org/css/selection.html)

Minden adott volt hát, az első verzió pedig nagyjából 20 perc után már működött is. Ezzel viszont az volt a baj, hogy csak a célra törekedtem, így majdnem 1 MB lett a kimeneti HTML oldal egy 64×64 pixel méretű képecske esetén, 100×100 képpont felett pedig már a Firefox kezdte megadni magát, mikor 10000+ elem hátterét kellett volna megváltoztatnia egyszerre. A kimenet méretét további finomhangolással sikerült a harmadára csökkenteni, így lett kész a végleges változat: http://intiweb.hu/dev/ctrla/

A dolog, mint az a fenti képen is látható, nem teljesen böngésző független. Az Internet Explorer természetesen renitens a CSS3 elemek implementálásában, így még a 8-asban sincs lehetőség a kiválasztott szöveg paramétereinek módosítására. Szégyelljék magukat… pedig ez milyen hasznos funkció, nem?

Leszakad rólam a gatya

Filed Under (Élet) by inti on 10-05-2010

A múlt hétvége ruha ügyben elég kriminálisra sikerült. Ami megadhatta magát, az megadta.

Kezdődött a cipőmmel. Még talán fél éve sincs, hogy a Humanicban vettem egy klassz fekete Marc utcai cipőt. Önmagamhoz képest még vigyáztam is rá, a tél nagy részében hótaposóban jártam és  nem félcipőben. Ennek ellenére elkezdett szakadozni a cipőfűző lyukainál a felső velúr rész. Hát, remek – gondoltam ezt akkor, nagyjából 1 hónapja. Az elődje, egy fekete Merrell másfél év után került a polcra, úgy hogy még manapság is felveszem néha, arról nem is beszélve, hogy abban lenyomtam egy egész telet. Mindegy, nem különösebben zavart a kis szakadás, erre péntek délután megyek ki az irodában a teraszra (Helló, szia, szevasz :P ) és beleakad az ajtó alján található kis fém szarba az oldala, és ki is szakítja… “oh, hogy az a…”

Este a Westendbe mentünk posztapokaliptikus, hídalattalvós, kannibálost nézni, és gondoltam egyet, nem is tudom már hányadik alkalommal, bementem a Tisza üzletbe az elsőn. Eddig sose találtam ott olyan színösszeállítást, ami tetszett volna, de aznap délután (a cipő elszakítása utáni internetes keresgélés közben) találtam egy megfelelőt: Szürke-fehér velúr Astoria. Mondom az eladónak mi kéne, de jól nézzen körül, mert 45-ös a lábam és ilyen keskeny cipőkből 47-es is szokott kelleni. Jön vissza: csak 45-ös van. Felpróbáltam azért, hátha és alig hittem, de pont jó volt. Meg is vettem. Szakadt ment a dobozba, az újat meg hagytam a lábamon. 

De ezzel még nem volt vége. Másnap este a Duna Plázában egy sikeres mozdulat után a kord nadrágomon is megadta magát az a rész, ami eléggé ki volt már kopva. Az előző napi események után itt már csak rövid gondolkozás következett és a Vögelében vettünk egy másikat, ami mellesleg már régóta hiányzott a ruhatárból. Évek óta nem volt kék farmerem, koptatott meg sose. Fizetés után azt is átvettem, és már abba mentem haza. (Nem mellékesen, végre megtanultam a nadrág méretem is.)

Fruit Ninja for iPhone

Filed Under (iPhone) by inti on 07-05-2010

Pár hete olvastam erről a játékról valamelyik blogon, és azonnal megtetszett. Különben meg bármi jó, amiben benne, van, hogy Ninjaaaa, nem?

Dinnye, narancs, bomba, Critical!!! Fruit Ninja

A Halfbrick Fruit Ninja c. játékában röviden arról van szó, hogy a feldobott gyümölcsöket kell kettévágni. Banánt, narancsot, kiwit, dinnyét* és fröcsög a lé és hullanak a gyümölcsdarabok.  Ezt mindaddig csinálhatjuk, amíg olyan ügyesek vagyunk, hogy nem hagyunk 3 gyümölcsöt egészben visszahullani, illetve amíg elkerüljük, hogy bombába vágjunk. Minden szétvágott gyümölcs 1 pont és néha (teljesen véletlenszerűen, szóval hiába trükköztök) van Critical, na az 10 pont. Ha lepottyan egy gyümi, kapsz egy X-et a jobb felső sarokba, ha elérsz 100 pontot, egy X-et elvesz a játék (nagy segítség, érdemes bevállalni százasonként egy szándékos hibát, ha ezzel elkerülünk egy bombát).

A menüben egy-egy forgó gyümölcs jelzi a menüpontokat, amiket kettévágva léphetünk tovább. Van rengeteg öcsi (gyk.: achievement \ö-csív-ment\ fn : a játékban elért hosszútávú teljesítményed mértékegysége, melyet különböző könnyebben ill. nehezebben teljesíthető feladatok után, bizonyos pontérték társaságában adományoz neked a játék), és minden game over után egy kedves, gyümölcsökkel kapcsolatos érdekességgel szórakoztat minket a a Fruit Sensei :) Pl.: tudtátok, hogy a frissen fogyasztott gyümölcsök közül a mangóból fogy a legtöbb a világon? És én egy darabot nem ettem már évek óta, nem hogy frissen, de sehogy se.

Ajánlom mindenkinek, aki gyors és látványos kikapcsolódásra vágyik!
Weboldaluk: http://www.fruitninja.com/ [iTunes]

* meg szilva, meg eper, meg körte, meg alma, meg mangó :D

WordPress – Twitter

Filed Under (Blogdev) by inti on 07-05-2010

Ez a “blogból a Tumblr-re, onnan a Twitter-re” nem volt egy értelmes dolog. Egyrészt mert a tumblrize plugin nem épp azt csináltam, amit én szerettem volna, másrészt, aki twitteren követ, annak 2 ugrás volt eljutni a blogba, ami baromság. Köszönet az építő jellegű válasznak @Rabbit86-tól.

A “blogból a Twitter-re” dolgot viszont akkor is megcsinálom. Látva, hogy az összecsapott megoldásoknak mi az eredménye, most kicsit jobban utána jártam, és találtam egy közvetlen Twitter-re, link rövidítéssel, működő plugint, amit a közelmúltban frissítettek. Értelmes és egyszerű, pont ez kell.

Légszűrő [U]

Filed Under (Élet, Motor) by inti on 04-05-2010

Ma megyek az Olajshopba átvenni a légszűrőt a motoromhoz.

Nagyjából másfél hónapja lett átnézve, hogy minden rendben legyen vele az idei szezonban is. Eddig nem nagyon volt szétszedve, mert működött, semmi baja nem volt, de most szakember csinálta, szépen megnézett mindent. Azaz nézett volna, mert légszűrő helyett valami összegányolt újságpapír halmot talált. Mondta, hogy hát ez jól van így… nagyjából, de azért nem ártana bele rendes.

A 400-as BROS japán belpiacos motor, vagyis lényegesen kisebb darabszámban készült mint a nemzetközi darabok, ritkaságnak számít. A lámpájában pl. nem volt EU szabvány foncsor, a forgalmi vizsgáztató majdnem kivágott vele a KPM-től. Én mindent rendesen szabályosan akartam csinálni… neki meg szar napja volt. Mindegy is, ez már évekkel ezelőtt volt és megoldottuk akkor. A lényeg, hogy ritka motorba drága lesz az alkatrész. Szerencsémre a BROS-nak van két nagy testvére, amiket a szigetországon kívül is árultak, a 600-as REVERE és a 650-es HAWK, amikbe ugyanaz szűrő kell, mint nekem.

A REVERE és a HAWK

HFA1614

Valami ilyennek kell lennie

Elkezdtem keresgélni a neten, és meglepetésemre elég gyorsan találtam egy K&N márkájú légszűrőt, amit több helyen is forgalmaznak itthon. Egyik ilyen hely volt a Láng autóalkatrész, ami ráadásul egy köpésre van a lakásomtól. Telefonáltam, 32 ezer, aha… Kicsit jobban kezdtem keresgélni, és találtam HifloFiltro márkájút, na, erre már egy barátságosabb 16 ezret mondtak, DE ők ilyet csak 4 hét múlva hozatnak. Ejha, ez ám a ritkaság, sebaj, majd beugrok megrendelni… gondoltam.

Egyik reggel bementem és mondtam, hogy mi kellene. Ja, hogy ezzel a márkával külön ember foglalkozik, és ő most külföldön van? Jó, majd legközelebb. Legközelebb csak nem volt benn, de felhívták nekem és megadtam az email címem, majd értesítenek… azóta is.

Na, ekkor lett elegem és elkezdtem nézelődni más cégeknél is. Mit ad Isten, egy budapesti boltnak – az említett Olajshop – a honlapján van, és 12 ezer. Megrendeltem kedden, pénteken jött az email, hogy megvan mehetek érte.

Na most én nem akarok itt messzemenő következtetéseket levonni, de:
Láng: 4 hét, 16 ezer
Olajshop: 3 nap, 12 ezer

Igaz, hogy nincs a szomszédban, mert ki kell mennem HÉV-vel Csillaghegyre, és még onnan is egy jó pár száz méter séta, de szerintem megéri.

Update: A boltot kimondottan könnyen megtaláltam. Odaérve mondtam az eladónak, miért jöttem. Rögtön hozta: “Ez a kis doboz ilyen drága?”… hehe. Lehetett bankkártyával fizetni, ami különösen tetszett. Egy nagy zöld kartondobozban kaptam meg a cuccot. Látszólag úgy volt kialakítva, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig beleférjen minden szűrőtípus. A termék viszont elég igényesen van megcsinálva, sehol egy sorja a műanyagon, a drótháló szépen leszegve, csavarral rögzítve, a szűrőbetétek tiszták, és kimondottan jól néz ki a piros-fekete kontraszt. Elégedett vagyok. Lehet a hétvégén be is lesz szerelve.

WordPress – Tumblr – Twitter

Filed Under (Blogdev) by inti on 04-05-2010

A blog feltámasztása elkezdődött… nem tudom már hanyadszorra.

Ennek első lépése, hogy erről a bejegyzésről már megy hír a tumblr-re, onnan pedig twitterre.

Folyt. köv.